Tomiszlav Momirovics közlekedési miniszter a napokban jelentette be, hogy aki Belgrádtól Újvidékig szeretne utazni a Sólyommal, a promóciós időszakban mindössze 300 dinárt (mintegy 900 forint) kell fizetnie a jegyért. A hétévesnél fiatalabb gyerekek pedig szülői kísérettel ingyen utazhatnak. Mindkét városból naponta 18 járat indul. Az első 05.25-kor Belgrádból, 05.28-kor pedig Újvidékről. Az utolsó járat 22.02-kor indul Újvidékről és 22.20-kor Belgrádból.
Szerbiában jó tempóban épül a Belgrád–Budapest vasútvonalnak az Újvidéktől a kelebiai határátkelőig terjedő szakasza is. 184 kilométeres további szakaszon is gyorsvasút létesül. A szerb fél a szükséges eszközöket kedvező feltételekkel folyósított kínai hitelből biztosította. A munkálatok tervezett értéke 1,2 milliárd dollár. A szerződések alapján három év alatt be is kell fejezni. A korábban közölt információk szerint összesen mintegy négymilliárd euróba kerül a Belgrád–Budapest vasútvonal kiépítése.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb elnök a szerbiai Horgoson, a Szeged–Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepsége előtt 2021. október 18-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!