A közhiedelemmel ellentétben a légtérzárlat nem csupán egy katonai „félmegoldás”, hanem az ellenség légi fölényének visszaszorítására irányuló hadművelet, mely közvetlen és folyamatos összecsapásokat von maga után. A felek, akik egy ilyen zóna kialakításáról döntenek, vállalják, hogy bármely katonai objektumot – legyen az vadászgép vagy légvédelmi rendszer –, amely az adott légtérben tevékenykedik, kiiktatnak.
Ahhoz tehát, hogy repüléstilalmi zónát lehessen bevezetni, a légtér teljes uralma szükséges – ez pedig nemcsak a konkrét légtér ellenőrzését, de a légi műveletek szárazföldről történő veszélyeztetésének megakadályozását is jelenti.
A modern történelem során több esetben alkalmaztak légtérzárlatot olyan konfliktusok esetében, ahol a civil lakosság jelentős, légicsapások általi veszélynek volt kitéve. Az amerikai, brit és francia haderő 1991-től 2003-ig tartotta ellenőrzése alatt az iraki légtér jelentős részét, 1993 és 1995 között az ENSZ döntése alapján hoztak létre repüléstilalmi zónát Bosznia felett, valamint a líbiai polgárháború során a NATO-tagállamok vonták felügyeletük alá az észak-afrikai ország légterét.
Ezek rengeteg költséggel jártak – tekintve a folyamatos járőrözést, esetleges veszteségeket –, valamint nem is minden esetben sikerült a civil lakosság védelmét biztosítani általuk.
Jelen esetben a repüléstilalmi zóna bevezetése nemcsak az orosz légierő műveleteit akadályozná meg, hanem például az ukrán oldalon eddig sikereket elérő Bayraktar TB2 drónok alkalmazását sem tenné lehetővé. Másrészt Ukrajna légterét jelenleg egyik hadban álló fél sem tudja teljes ellenőrzése alatt tartani, noha az orosz légierő fölénye a háború első napjaiban egyértelműnek tűnt. Harmadrészt nem szabad megfeledkezni arról, hogy Oroszországnak saját területén, valamint Belaruszban olyan nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerei – Sz–300-as és Sz–400-as rendszerek – vannak, melyek kiiktatása nélkül a repüléstilalmi zóna létrehozása nem lehetséges.
Amennyiben a NATO-egységek ezeket, valamint a zónát megsértő objektumokat támadnának meg, úgy automatikusan hadviselő féllé válnának – így a világ két legnagyobb nukleáris hatalma kerülne közvetlen konfliktusba egymással.
Az elmúlt napokban több szakértő is úgynevezett részleges repüléstilalmi zóna bevezetésére kérte a NATO-tagállamokat, amely elsősorban az ostromlott városokból menekülő civil lakosság számára kialakított humanitárius folyosók védelmét lenne hivatott ellátni. Ugyanakkor az eddigi jelentések és beszámolók alapján a nagyvárosok bombázása során az orosz haderő nagyobb részt tüzérségi csapásokra támaszkodott, ezek ellen a légtérzárlat pedig hatástalan lenne. – A repüléstilalmi zóna kialakítása nem érne el semmilyen pozitív eredményt ezen támadások szempontjából – emelte ki egy amerikai védelmi tisztviselő a The Guardian brit napilapnak.
Jelenleg tehát a repüléstilalmi zóna bevezetése kevésbé járulna hozzá a civil lakosság védelméhez, sokkal inkább eredményezné a konfliktus további eszkalálódását, mely így Ukrajna határain túlra is átgyűrűzne.
– Ez egy egész Európára kiterjedő, teljes körű háborút, valamint még több ártatlan ember halálát eredményezné, így nem volt más választásunk, mint meghozni ezt a fájdalmas döntést
– fogalmazott korábban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azzal kapcsolatban, hogy a szövetség államai nem támogatják az ukrán légtér lezárását.
Borítókép: Az Ukrajna mellett kiálló tüntetéseken is gyakran előkerülnek a légtérzár bevezetését sürgető transzparensek (Fotó: Shutterstock/Katherine Cheng)
