Az ukrán katonai hírszerzés azt közölte, hogy két ukrán pilótát sikerült kiszabadítaniuk orosz fogságból. A pilóták március 8-án estek fogságba az északkeleti Csernyihiv megyében, és az oroszországi Kurszk város egyik börtönében tartották őket fogva még nyolc ukrán katonatiszttel együtt. A hírszerzés nem fedte fel, hogyan szabadították ki őket.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes arról tájékoztatott, hogy újabb fogolycserét hajtottak végre Oroszországgal, amelynek eredményeként 27 ukrán katona és nyolc polgári személy térhetett haza. Azt nem hozta nyilvánosságra, hogy Kijev cserébe hány orosz katonát engedett szabadon.
Petro Andrjuscsenko, a dél-ukrajnai Mariupol polgármesterének tanácsadója azt közölte a Telegramon, hogy a város civil lakóit az orosz erők fehér szalag viselésére kötelezik, ami azt hivatott jelezni, hogy „hozzájuk tartoznak”. A városon belüli közlekedéshez külön engedélyeket osztanak, de csakis azoknak, akik hajlandók fehér szalagot viselni.
Ezt az eljárást a tanácsadó a náci németek által használt megkülönböztetésekhez hasonlította.
Másrészről arra figyelmeztetett, hogy ezzel célpontként használják a civileket, akiket az ukrán katonák így nem tudnak megkülönböztetni az orosz fegyveres erőkhöz tartozóktól, akik szintén fehér szalagot viselnek.
Borítókép: Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója (Fotó: Twitter)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!