– Augusztusban lejár a nagyköveti mandátuma: hogyan összegezné a kinevezése, azaz a 2018 szeptembere óta eltelt időszakot?
– Rendkívül tartalmas négy év volt, noha ebből két év a koronavírussal telt, amit kevésbé látványos, ugyanakkor erőt próbáló időszakként jellemeznék, hiszen a pandémia alatt a feladat nemhogy kevesebb lett, de inkább több, ráadásul ezeket extrém körülmények és rendkívüli szabályok mellett kellett teljesíteni. Ha mérleget akarnék vonni az elmúlt négy év munkájáról, akkor elmondhatom, hogy munkatársaimmal sok jelentős és a kétoldalú kapcsolatok szempontjából előremutató eredményt sikerült elérnünk. Ilyen például, hogy
2019-ben létrejött a közvetlen repülőjárat Budapest és Szöul között, ráadásul a visegrádi együttműködés keretein belül, hiszen a légi hidat a lengyel LOT légitársaság biztosítja.
A járatok ugyan a pandémia alatt ritkultak, de fontos eredmény, hogy más vonalakkal ellentétben ez a járvány alatt sem lett felfüggesztve, és van okunk bízni abban, hogy hamarosan tovább sűrűsödnek. Jelentős mérföldkőként emelném ki azt is, hogy a mandátumom alatt megalakult Szöulban a Magyar Kulturális Intézet, ami tavaly óta Liszt Ferenc nevét viseli. De kiemelhetnék gazdasági eredményeket is, hiszen 2019-ben és 2021-ban is Dél-Koreából érkezett hazánkba a legtöbb működő tőke.
– Mivel magyarázná, hogy egy kelet-ázsiai országnak sikerült e téren megelőznie a mindaddig élen járó Németországot?
– Ebben nagyon fontos szerepe van a magyar kormány kelet-ázsiai országok felé mutatott nyitottságának és hazánk geostratégiai pozíciójának is. Magyarországot nagyon jó elhelyezkedésű országnak tartják az uniós piacot célba vevő vállalatok az Európa felé egyébként is egyre nyitottabb Kelet-Ázsiában.
Szóval szerencsés folyamatok találkozásáról van szó, Magyarország pedig mindenképpen e folyamatok nyertese, nemcsak most, de a jövőben is.
A koreai beruházásokkal kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy alapvetően szinte mindegyik az elektromos autóiparhoz kapcsolódik, az ilyen jellegű beruházásoknak pedig Közép-Európa, azon belül pedig Magyarország egy fontos központja a kontinensen. És ha például ide jön egy akkumulátorgyártó, akkor azzal együtt különböző alvállalkozók is érkeznek, mindez pedig azt eredményezte, hogy a hivatalos adatok szerint most már körülbelül 5400 körül van a Magyarországon tartózkodó koreai állampolgárok száma, ami igen tekintélyesnek mondható. A mostanihoz hasonló volumenű gazdasági kapcsolatok még sosem voltak a két ország között, és ugyanez elmondható a kétoldalú politikai kapcsolatokról is.
– Utóbbira jó példa, hogy tavaly novemberben 20 év után először látogatott dél-koreai államfő Budapestre Mun Dzse In akkori elnök személyében.
– Mun Dzse In vizitje, illetve a látogatása alatt megrendezett V4–Dél-Korea csúcstalálkozó egyértelműen bebizonyította, hogy Szöul fontos partnert lát térségünkben, hazánknak pedig ezen belül is kiemelt szerep jutott házigazdaként. Az akkori elnököt egyébként volt szerencsém személyesen fogadni a budapesti repülőtéren, illetve végig is kísértem minden találkozójára. Az első helyszín, amit felkeresett, az a Hableány-katasztrófa áldozatai előtt tisztelgő emlékmű a Margit híd pesti hídfőjénél. Nem ő volt az egyetlen, aki a szöuli kormányzati körökből kifejezte felém háláját, amiért a magyar kormány kialakította az emlékhelyet, ami a tragédia kapcsán mutatott magyar együttérzést is kifejezésre juttatja, ezzel szoros érzelmi hidat építve a két nemzet között. A koreaiaknak fontos, hogy ott leróhatják tiszteletüket, és méltó módon tudnak emlékezni a tragédia áldozataira.
– Május közepén azonban új dél-koreai elnök lépett hivatalba Jun Szuk Jol személyében. Hozhat ez bármi változást a kétoldalú kapcsolatokban?
– Annak ellenére, hogy egy Mun Dzse Intől eltérő politikai irányultságú elnök került hivatalba, biztosra vehető, hogy a Közép-Európa irányába mutatott érdeklődés Szöul részéről továbbra is változatlanul fenn fog maradni. Olyan volumenű gazdasági és kulturális kapcsolatok vannak a régiók, illetve országaink között, ami az új szöuli kormányzat számára magától értetődővé teszi az egymás iránti elkötelezettség folytonosságát. Jun Szuk Jol beiktatási ceremóniáján egyébként jelen voltam, sőt: volt alkalmam az eseményt követő fogadáson köszönteni az új államfőt. Úgy gondolom, hogy részéről is meg lesz az elkötelezettség a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésére és elmélyítésére.
– Miért fordít Szöul kiemelt figyelmet a közép-európai térség országai között?
– A régiónk több szempontból is párhuzamba állítható a Koreai-félsziget történelmével. Közép-Európa bár – a Koreai-félszigettel ellentétben – etnikailag nem homogén, de mindkettő ugyanúgy nagyhatalmak gyűrűjében helyezkedik el. A közép-európai térség elmúlt évszázadjait gyakorlatilag a nagyhatalmi törekvések határozták meg, és ebből bőven kijutott Koreának is – ha csak a 20. századot vesszük, akkor a koreaiak előbb a Japán Birodalommal találták szembe magukat, majd a Szovjetunió és az Egyesült Államok, most pedig Kína és az Egyesült Államok ütközőzónájában kell boldogulniuk. Ez a párhuzamosság alapvetően egy adottság, de
van még jó pár dolog, ami minket, magyarokat egy hajszálnyival kiemel a közép-európai térségből a szöuli perspektívából nézve.
Egyrészt a koreaiak tudatában vannak a magyarok ázsiai gyökereinek, másrészt pedig számos egyszerű, hétköznapi dologban is hasonlítunk. Vegyük például azt, hogy amikor egy koreai üzletember Budapestre érkezik, azonnal feltűnik neki, hogy mi, magyarok először ugyanúgy családnevet írunk, ahogy ők, s csak aztán jön a keresztnév, és egy postacím papírra vetésénél is először a várost írjuk le, csak utána haladunk a lokalizáció konkrétumai felé. Más európai országokban ilyennel nem találkoznak. Ezeket az adottságokat tovább mélyíti, hogy 1989-ben az egykori szocialista országok közül Magyarország vette fel először a diplomáciai kapcsolatokat Koreával.
A koreaiak idősebb korosztálya ráadásul fontos momentumként emlékszik vissza az 1956-os forradalmunkra.
Még egy híres koreai vers is van a magyarok szabadságharcáról: Kim Csun Szu Egy budapesti kislány halálára című verse sokáig kötelező iskolai tananyag volt Koreában. Én magam is beszéltem már olyan politikussal, aki fejből kezdte el mondani a vers sorait, mikor szóba került. És ott van még a magyar kultúra is, ami nagyon rokonszenvessé teszi hazánkat a koreaiak számára: már az 1930-as években, tehát a japán gyarmati uralom időszakában is a zene és a tánc hazájaként emlegették Magyarországot, ez a szeretetük és érdeklődésük pedig azóta sem apadt el. Nagyon sok koreai hallott Kodály Zoltánról vagy Bartók Béláról, de természetesen a gulyáslevest, a Herendi porcelánt és a Tokaji aszút sem kell a többségnek bemutatni.
– Milyen tervekkel érkezik majd haza Budapestre?
– Hálás vagyok a bizalomért, hogy négy évvel ezelőtt kineveztek erre a pozícióra, rendkívül sok tapasztalatot gyűjtöttem ezalatt, amit otthon részben tudományos kutatóként, részben egyetemi oktatóként szeretnék hasznosítani. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre fogok visszatérni mint tudományos főmunkatárs, illetve ezen kívül több felsőoktatási intézményben is fogok tanítani a koreai történelemmel, illetve kultúrával kapcsolatosan.
Különösen büszke vagyok arra, hogy nagykövetként a kulturális diplomácia eszközeivel is tudtam népszerűsíteni Magyarországot, és a saját kutatásaim révén sok olyan dolgot sikerült felfedeznem, ami a koreaiak számára is értékes.
Csak hogy egy példát említsek: a 20. század első felében volt egy koreai zeneszerző, akit úgy hívtak, hogy Kim Szun Nam. Dél-Koreában ismert a neve, de sokáig csak annyit lehetett róla tudni, hogy a második világháborút követően, amikor bekövetkezett a kettészakadás, Észak-Koreába távozott, ott pedig sajnálatos módon a koncepciós perek áldozatává vált. Kutatásaim révén sikerült találnom egy magyar levéltári dokumentumot, ami arról szól, hogy a koreai háború idején, 1951-ben ez a zeneszerző Észak-Koreában magyar diplomatákat keresett meg azzal, hogy ő hallotta Kodály Zoltán és Bartók Béla hírét, és szeretné tanulmányozni a magyar zenét. A levéltári dokumentumok között találtam róla egy archív fényképet is, ami hetven évig porosodott a budapesti irattárakban. Ezt a fényképet pedig sikerült a zeneszerző Szöulban maradt, mostanra 75 év körüli lányának ünnepélyes keretek között átadnom. Ennek komoly visszhangja volt a dél-koreai sajtóban, főleg, mivel a hölgy egy nagyon híres szinkronszínész. A fénykép egyébként, amit megtaláltam Kim Szun Namról, vélhetően az egyik utolsó, ami megmaradt róla, a lánya számára tehát hatalmas élmény volt ennyi idő után egy ismeretlen fotót a kezei között tartania az édesapjáról – méghozzá a messzi Közép-Európából.
Borítókép: Orbán Viktor kormányfő fogadja Mun Dzse In dél-koreai elnököt a Karmelita kolostor előtt 2021. november 3-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
