A politikus felidézett néhány olyan antiszemita támadást, melyeket a 2000-es évek elején hajtottak végre, és elkövetőjük mind radikalizálódott iszlamista volt. 2006-ban egy zsidó vallású fiatalembert, Ilan Halimit elrabolta és megkínozta Youssouf Fofana, az áldozat bűne mindössze a származása volt és az, hogy gyilkosa szerint pénzzel tömték. 2012-ben Mohammed Merah radikalizálódott visszaeső muszlim férfi közvetlen közelről agyonlőtte a tanárként dolgozó Jonathan Sandlert és két gyermekét a toulouse-i Otzar Hatorah zsidó középiskola előtt. A legtöbb áldozattal járó antiszemita támadás 2015-ben történt, abban az évben, amikor az országon végigsöpört a terror. 2015 januárjában a párizsi Porte de Vincennes metróállomás közelében a muszlim Amédy Coulibaly a Hyper Cacher nevű boltban túszul ejtett 17 embert, akik közül négyet meggyilkolt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
A jobboldali politikus hangsúlyozza, hogy a felsorolt merényletek elkövetői mindannyian Franciaországban születtek és nőttek fel, olyan környezetben, ahol az iszlamizmus és az antiszemitizmus szellemében radikalizálódtak.
Az ezt követő években egyre több antiszemita bűncselekmény és támadás történt Franciaországban, Franck Allisio ehhez kapcsolódó példaként említi Bernard Ravet 2017-ben megjelent Iskolaigazgató vagy a köztársaság imámja? című könyvét, mely arról szól, hogy az igazgató kénytelen volt visszautasítani egy zsidó diák jelentkezését, mert nem tudta volna garantálni a biztonságát az intézményben, ahol a tanulók 95 százaléka muszlim.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!