Nincs jele annak, hogy a Lengyelországban becsapódó rakéta szándékos támadás lett volna. Ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy „szerencsétlen baleset” történt – közölte szerdán Andrzej Duda. A lengyel elnök sajtótájékoztatóján elmondta, „nagyon valószínű”, hogy az ukrán légvédelem felelős a robbanásért. Lengyelország elnöke elmondta még, hogy az előzetes helyszíni vizsgálat arra utal, hogy a kelet-lengyelországi Przewodówban nem hagyományos robbanás történt, inkább a maradék lőszer gyulladhatott fel a rakéta lezuhanásakor. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az MTI szerint a közös sajtóértekezleten közölte:
a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy az ukrajnai orosz támadásban az egyik rakétát valóban nagyon szerencsétlen módon lőtték ki, Lengyelország területére csapódott be anélkül, hogy az valamelyik fél szándéka lett volna.
– A bizonyítékok többsége alapján elmondható, hogy a NATO alapszerződése 4. cikkelye szerinti eljárás ezúttal nem lesz szükséges – fűzte hozzá.
Ugyanezt a verziót erősítette meg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is az Észak-atlanti Tanács ülése után. Hozzátette,
nincs jele annak, hogy Orszország katonai offenzívára készülne a NATO ellen.
Ugyanakkor azt is leszögezte, a történtekért kizárólag Oroszországot terheli a felelősség. A NATO-főtitkár kérdésre tájékoztatott arról is, hogy a katonai szövetség megerősíti keleti szárnyát, köztük a légvédelmét is. Közölte továbbá, hogy több szövetséges tagállam is bejelentette, hogy kész növelni a légvédelmi eszközök mennyiségét Ukrajnának.
A rendelkezésre álló információk alapján orosz rakéták darabjait és egy ukrán elfogó rakéta maradványait találták meg Lengyelországban – idézte az MTI a belga védelmi minisztert. Ludivine Dedonder Twitter-üzenetében közölte, az értesülések alapján úgy tűnik, hogy a lengyelországi becsapódás az ukrán légvédelem tevékenységének következménye. Mindezt a folyamatban lévő vizsgálatoknak kell megerősíteniük – tette hozzá a belga tárcavezető.
Amerikai tisztségviselők is arról nyilatkoztak, hogy valószínűleg orosz gyártmányú, de ukrán rakéták csapódhattak be Lengyelországban. Ugyanakkor a vizsgálatok lezárultáig ezt az értesülést hivatalosan még nem akarták megerősíteni. Korábban Joe Biden amerikai elnök is arról beszélt az indonéziai G20-csúcstalálkozón, hogy „vannak arra utaló jelek, hogy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be”.