– A magyar külgazdasági stratégia hangsúlyos eleme a keleti nyitás, ám amikor erről beszélünk, a köztudatban elsősorban a Kína vagy Dél-Korea felé történő gazdasági közeledés van jelen, s jóval kevesebb szó esik a délkelet-ázsiai országokról. Van mit felmutatni ezen a téren is?
– Ez a térség sokáig periférikus területnek számított a magyar külpolitika, illetve külgazdaság számára, de körülbelül egy évtizede a délkelet-ázsiai régió is homloktérbe került a keleti nyitás részeként, mostanra pedig már az is látszik, hogy ennek megvannak az eredményei. Szingapúr jelenleg – London és New York után – a világ harmadik legnagyobb és legfontosabb pénzügyi központja, vagyis Hongkongot is maga mögé utasította – utóbbi mára lecsúszott a negyedik helyre. Ez a rangsor jó indikátora annak, hogy ez a „kis piros pont”, ahogy Szingapúrt gyakran becézik a nemzetközi médiában, mára a világgazdaság meghatározó, s egyben megkerülhetetlen központja lett, a régióban pedig geostratégiai és kereskedelmi értelemben is kulcsfontosságú pozíciót tölt be.
Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy az 5,5 millió lakosú városállam ma már Magyarországnak is az egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere a térségben.
Ettől még igaz, hogy a köztudatban jobban jelen vannak a Kelet-Ázsiából Magyarországra érkező nagy befektetések, pedig két nagy szingapúri befektető is jelen van hazánkban: az Orion és az elsősorban járműipari alkatrészek gyártásában érdekelt Patec Csoport. Utóbbi vállalat egyébként nemrég egy 1,7 milliárd forint értékű beruházásbővítését jelentett be Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
– Orbán Viktor még 2014-ben a tusványosi beszédében – arra utalva, hogy hazánk mely országokkal való együttműködéstől várja a magyar gazdaság versenyképességének javulását – úgy fogalmazott: „Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” Azóta eltelt közel egy évtized. Mondhatjuk, hogy jó nyomon járt a miniszterelnök, amikor Szingapúrt is a legfontosabb partnerek közé sorolta?
– Hazánk külkereskedelmi forgalma jelenleg nagyobb Szingapúrral, mint Thaifölddel, Vietnammal és a Fülöp-szigetekkel együttvéve: a városállam Magyarország első számú kiviteli partnere és befektetője az ASEAN-országok (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége – a szerk.) között. Ezek alapján azt hiszem, van okunk az elégedettségre. Egyébként általánosságban elmondható, hogy az ASEAN-országok jelentősége fokozatosan nő, nemcsak Ázsiában, de globálisan is, és Magyarország jelenléte is egyre erősebb a térségben. Tavaly fejeződött be például az eddigi legnagyobbnak számító technológiaexportunk, mégpedig az indonéziai elektronikus útdíjrendszer kiépítése, amit egy magyar projektcég nyert el. Ez egy több mint 300 millió dolláros technológiai transzfer – hazánk egyik legnagyobb technológiai transzferprojektje. Szingapúrral pedig évről évre egyre kiemelkedőbbek a kétoldalú kapcsolataink, tavaly a kereskedelmi forgalmunk meghaladta a 900 millió dollárt. Ráadásul a koronavírus-világjárvány árnyékában is 57 százalékos növekedést tudtunk elkönyvelni a kereskedelmi forgalmunkra vonatkozóan, miközben az exportunk is évről évre nő:
ez tavaly 289 millió dollár volt, ami egy év alatt 35 százalékkal bővült. Ez a pandémia időszakában jelentősnek mondható, az adatok tehát magukért beszélnek.
– Milyen jellegű magyar cégek vannak jelen Szingapúrban?
– Szingapúr geostratégiai helyzetéből adódóan sok magyar cég szívesen választja a városállamot regionális irodája állomáshelyéül, még akkor is, ha Indonéziában, a Fülöp-szigeteken vagy épp Malajziában készülnek terjeszkedni.
Mostanra közel tizenöt magyar cégnek van itt képviselete, többségük elsősorban az infokommunikációs technológiával foglalkozik.
Hogy mondjak néhány példát is: kiemelkedő sikereket ért el a Greehill, amelynek pályafutása is Szingapúrban indult, miután a szingapúri zöldgazdálkodásért felelős Nparks nevű szervezettel közösen kialakítottak egy, a városi zöldmenedzsmentet támogató technológiát. Ez egy speciális szoftver, amely mesterséges intelligencia segítségével elemzi a fákat és a növényeket, s méri fel mértani pontossággal azok tulajdonságait. Magyar vállalat is hozzájárul tehát ahhoz, hogy Szingapúr ilyen zöld; a városállam számára évtizedek óta kulcsfontosságú a tudatos várostervezés, ennek pedig egyik legfontosabb pillére a zöldmenedzsment. És ezen a területen még egy vállalat sem ért el olyan magas szintet itt, mint a Greehill – nem meglepő, hogy a magyar cégnek mostanra már Párizsban, Barcelonában és számos amerikai városban is van hasonló projektje. Rájuk nagyon büszkék vagyunk, de számos területen értünk el magyar sikereket: adatkezelés, -feldolgozás terén a Lynxanalytics, az Alíz, a H1Systems cégek; fintech területen a Cellum, Multipass Asia, SEON és a Finshape, de kevesen tudják, hogy a világ legtöbbet díjazott repülőterének számító, nemzetközi reputációját tekintve verhetetlen szingapúri Changi Airportnak például van egy távvezérelt irányítótornya (remote control technology), amelyet magyar technológia alapján létesítettek, és az űripar területén a magyar BHE Bonn a beszállítója a szektor egyik legnagyobb szingapúri cégének.
– Egy közép-európai startupnak könnyű gyökeret vernie a világ harmadik legnagyobb devizaközpontjában?
– Éppen ellenkezőleg. A szingapúri piac elképesztően kompetitív, magyar cégeket behozni tehát igazán nagy kihívás.
Rendkívül erős a nemzetközi mezőny, az ugyanakkor, hogy a magyar vállalatoknak ennek ellenére is sikerül kitűnni a tömegből, emellett közép- és hosszú távon helyt is állnak, szerintem jól tükrözi, hogy a magyar vállalati szféra, illetve a kis- és középvállalkozások milyen nagy fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években.
A kkv-król jut eszembe: épp nemrég volt itt egy nemzetközi viszonylatban is jelentős eseménynek számító nemzetközi fintech kiállítás, amelynek több panelbeszélgetésén is részt vett Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Komoly üzenetértéke van, hogy egy ilyen neves eseményre őt meghívták, hogy beszéljen az európai jegybankok, illetve a pénzügyi intézmények felelősségrendszeréről, illetve arról, hogy kifejezetten Magyarország hogyan támogatja a kkv-kat. Ezek mind azt mutatják, hogy a szingapúriak fogékonyak a magyar gondolkodásmódra.
– Vezette már a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodáját, előző, s egyben első nagyköveti állomáshelyére, a jakartai nagykövetség élére pedig néhány éve a legfiatalabb nagykövetként érkezett – nőként. A külpolitika és a nemzetközi kapcsolatok végigkísérték eddigi pályáját. Mennyire nehéz terep ez nőként?
– Nagyon fiatalon lettem vezető, és szerintem ez jelentett némi hátrányt, vagy legalábbis nem tette egyszerűbbé a helyzetet, de igyekeztem megragadni az ebben rejlő lehetőséget. Ahogy szoktam mondani: mindig jobb, ha az embert alul-, mintha felülbecsülik, mert onnan könnyebb bizonyítani. Ebben a térségben egyébként úgy vélem, kifejezetten előny női nagykövetnek lenni.
A kulturális különbségek, illetve önmagában az ázsiai országokra jellemző kollektív szemléletű gondolkodás ugyanis megköveteli a magas érzelmi intelligenciát, a másokra való figyelés érzékenységét, ez pedig nemcsak a társas, de a diplomáciai kapcsolatokban is fontos előnyt jelenthet.
Bár Szingapúr ilyen szempontból talán pont nem a legjobb példa, a városállamra ugyanis inkább az európai, illetve a transzatlanti gondolkodás és ügyviteli mód a jellemző a tárgyalási technikát tekintve, de például Indonéziában nagy szükség volt arra, hogy finomabb, indirektebb technikákkal közelítsünk egy adott partnerhez. Indonéziában ráadásul rendkívül fiatal a társadalom, s ez a tárgyalóasztalnál is visszaköszön; elég csak az ottani vállalatok közösségimédia-használatára vagy a technológia felé irányuló nyitottságára gondolni. Ezeket figyelembe véve szerintem mondhatjuk azt, hogy bevált Szijjártó Péter miniszter úr elképzelése, amikor fiatal korom ellenére kinevezett jakartai nagykövetnek. Indonéziában ugyanis egy elsősorban kultúrpolitikára épülő kétoldalú kapcsolatrendszert vettem át, a gazdasági együttműködés szinte elenyésző volt a szigetországgal. Ehhez képest tavaly a kereskedelmi forgalmunk már 184 millió dollár volt, ami még a pandémia alatt is 22 százalékos bővülést jelentett.
– Idővel tehát megtanult a hátrányból előnyt kovácsolni?
– Manapság már szerintem egyre több területen fedezik fel, és merik bevállalni, hogy a női vezetőknek számos előnye van. Gondolok itt elsősorban arra, hogy egy nő a tárgyalóasztalnál megszokott technikák mellett más, mondhatni plusz eszköztárakat is használni tud egy jellemzően férfiak által dominált szférában. A térségben egyébként jelenleg a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Malajziában is női nagykövetünk van, a vietnami Ho Sih Min városban pedig a főkonzulunk szintén nő. Egy nő könnyebben tudja használni azt az egyszerű előnyt, hogy a diplomáciában a legfontosabb a kapcsolati hálózat kiépítése, ehhez viszont az kell, hogy megjegyezzenek.
Szimplán tehát már abból is előny kovácsolható, hogy az európai nagykövetek többsége jellemzően férfi, a fekete és sötétkék öltönyök sűrűjében pedig könnyebben megragad az emlékezetben egy női nagykövet.
Főleg itt, Szingapúrban nagyon sok női vezető van, köztük pedig sokkal szorosabb az összetartás és az együttműködés, ezek a női támogató hálózatok pedig nagyon fontosak, amikor rövid időn belül kell eredményeket elérni és kapcsolatokat kiépíteni. Egy diplomata munkája márpedig erre épül. Nőként tehát egyszerre tudunk két területen mozogni: a klasszikus, általában férfiak uralta politikai szférában és az ennél puhább, támogatóbb női közegben. Az előrehaladásban ez a többkomponensű kapcsolati háló mindenképp előnyt jelent.
