Lapozó: Kifogynak a tartalékokból az olasz gyógyszertárak

Átlagosan több mint 15 százalékos élelmiszer-drágulással küzdenek a spanyol családok · Korrupciós botrány: Eva Kaili nem tudja, hogy kerültek a lakásába a 150 ezer euróval megrakott táskák · A francia belügyminiszter a jövőben nem helyezné zárt központba a kiskorú illegális migránsokat · Kifogynak a tartalékokból az olasz gyógyszertárak.

Magyar Nemzet
2022. 12. 15. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átlagosan több mint 15 százalékos élelmiszer-drágulással küzdenek a spanyol családok

Az országos statisztikai intézet legfrissebb adatai szerint bár az infláció novemberben 6,8 százalékra mérséklődött Spanyolországban, – ami január óta a legalacsonyabb mutató – azonban az ételért még mindig egyre többet kell fizetni. A fogyasztói árindex javulása inkább az üzemanyagok, a villany és a fűtőolaj árcsökkenésének tudható be, valamint a vártnál kevésbé drágultak a téli ruházati cikkek is. A cukor ára ugyanakkor az elmúlt egy évben már 50 százalékkal, a tejé, tojásé és az olajoké több mint 30 százalékkal, a gabonaféléké 23, a krumplié 22 százalékkal nőtt meg, ami egyértelműen mutatja, hogy égető szükség van az élelmiszerárak szabályozására. Erről már tárgyal a kormánykoalíció. A családok mostanra 30-50 euróval több pénzt kénytelenek a boltokban hagyni egy átlagos heti bevásárlásra, ami az egyéb kiadások növekedése mellett egyre súlyosabb terhet jelent. Pedro Sánchez miniszterelnök múlt hétvégén jelentett be egy, az élelmiszerárak visszaszorítására szolgáló mechanizmusokat tartalmazó új szociális segélycsomagot, amelyet a kormány még az év vége előtt jóváhagy. Sánchez a konkrét részletekről azonban egyelőre nem beszélt.

Forrás: rtve.es , efe.com

Korrupciós botrány: Eva Kaili nem tudja, hogy kerültek a lakásába a 150 ezer euróval megrakott táskák

Az Európai Parlament korrupciós botrányba keveredett (volt) alelnökének, Eva Kailinak az ügyvédje, Michalis Dimitrakopoulos arról tájékoztatta az AFP hírügynökséget, hogy védencének nem volt tudomása arról, hogy brüsszeli lakásában 150 ezer euró készpénzzel megtömött táskák találhatók. Dimitrakopoulos közölte, védencének nincs semmi köze az ingatlanban talált és a belga nyomozóhatóságok által lefoglalt 150 ezer euró készpénzhez. Az ügyvéd – aki már több alkalommal konzultált a vasárnap óta előzetes letartóztatásban lévő Kailival – azt állítja, hogy a nagy mennyiségű bankjegyhez minden bizonnyal a volt EP-alelnök olasz élettársának, Francesco Giorginak lehet köze, aki remélhetőleg válaszokat tud majd adni a nyomozóknak a szokatlan mennyiségű otthoni készpénz eredetéről és okáról. Giorgi szintén a múlt héten letartóztatott és előzetes letartóztatásba helyezett személyek között van. Dimitrakopoulos bejelentette, hogy a fentiekre való tekintettel Kaili szerdán kérvényezi a brüsszeli bíróságtól a feltételes szabadlábra helyezését.

„Védencem nem szökevény, és más bűncselekménnyel sem vádolják” – közölte az ügyvéd, aki e két ok miatt bízik Kaili feltételes szabadlábra helyezésében. Hozzáfűzte, hogy védence küzdeni fog azért, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, és ismételten visszautasította a hamis vádakat, miszerint Kaili korrupciós kenőpénzt fogadott volna el Katartól az Európai Parlament befolyásolása érdekében.

Forrás: lalibre.be

A francia belügyminiszter a jövőben nem helyezné zárt központba a kiskorú illegális migránsokat

Gérald Darmanin francia belügyminiszter közölte, a francia kormány véget vetne annak a gyakorlatnak, hogy az illegálisan Franciaországba érkező kiskorú migránsokat zárt befogadóközpontokban helyezzék el. Az erről szóló törvényt 2023 elején bocsátják parlamenti szavazásra. Ezek a zárt megfigyelőközpontok (de nem büntetés-végrehajtási intézetek) ugyanis az ország területéről kiutasított illegális külföldiek ellenőrzésére és őrzésére szolgálnak, akik tényleges kitoloncolásuk előtt állnak. A belügyminiszter közölte, hogy a kormány a jövőben nem szándékozik azokat a kiutasított külföldieket ezekbe a zárt központba zárni, akik egyébként nem jelentenek veszélyt a francia polgárokra, hozzáfűzve, hogy a fiatalkorú migránsoknak sem kellene megismerniük a fogvatartásnak ezt a módját. A bejelentéssel a belügyminiszter arra a követelésre válaszol, amellyel a franciaországi jogvédő szervezetek régóta bombázzák a francia kormányt. A parlament novemberben fogadta el azt a határozatot, amellyel a zárt befogadóközpontok férőhelyeinek számát a jelenlegi 1300-ról 3000-re emeli 2027-ig. Ezért a belügyminiszter javaslatának a hátterében egyszerű férőhelyhiány is állhat. A migrációs törvény reformjának előkészítése közben a dél-franciaországi Trans-en-Provence település lakói azt követelik a helyi hatóságoktól, hogy találjanak hatékony megoldást a településükön üzemelő és fiatalkorú migránsokat elszállásoló központ megfelelőbb ellenőrzésére, mert a körzetben elviselhetetlen szintre nőtt a külföldi fiatalok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.

Forrás: cnews.fr , bfmtv.com

Kifogynak a tartalékokból az olasz gyógyszertárak

Egyre kevesebb gyógykészítmény érkezik az olasz gyógyszertárakba. Az olasz gyógyszerészek panaszkodnak, hogy elérhetetlenné váltak egyes láz- és fájdalomcsillapítók, valamint bizonyos antibiotikumfajták is. A légúti megbetegedések gyógyításához használt cseppek sem beszerezhetők. Az influenzajárvány rekordot dönt idén, a házi gyógyításhoz szükséges szerekhez egyre nehezebb hozzájutni. A gyártó cégek csökkentették az előállított termékek mennyiségét az energia- és üzemanyagárak megemelkedése miatt. Az olasz gyógyszerészek szövetkezetének elnöke aggódva számol be a terjedő gyógyszerhiányról, és biztosítja a betegeket, hogy azokat a készítményeket, amelyeket helyben elő tudnak állítani, pótolják, a többi azonban már nem az ő felelősségük. A gyerekek légúti megbetegedésének gyógyításához szükséges antibiotikum sok helyen hiánycikk, helyette azonban egy jól bevált gyulladáscsökkentő szirupot ajánlanak. Az olasz orvosok és gyógyszerészek felszólították a lakosságot, hogy tartózkodjanak a pánikszerű felvásárlástól. A szájmaszkok kötelező használatának visszavonása után nagyon megemelkedett az influenzás megbetegedések száma Olaszországban. A járványgörbe csúcsa nagy valószínűséggel karácsonykor éri el a maximumot, 8-10 millió megbetegedésre számítanak az orvos szakértők.

Forrás: ilgiornale.it

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.