Szinte egyetlen rakétacsapást sem hajtunk végre anélkül, hogy ne egyeztetnénk előtte az amerikaiakkal
− fogalmazott a The Washington Post amerikai napilapnak egy neve elhallgatását kérő ukrán tisztviselő. Azt már a háború kezdete óta tudni lehetett, hogy Washington és szövetségesei, valamint Kijev között szinte folyamatos az információmegosztás az orosz csapatok mozgásáról, a különböző lőszer- és utánpótlásraktárak, valamint kritikus infrastruktúrák elhelyezkedéséről, azonban azt, hogy ennyire mélyen és részletekbe menően érintett a Pentagon a konfliktusban, még sosem ismerték el nyilvánosan. Ezt jól mutatja az is, hogy a lap által megkeresett amerikai tisztviselő sokkal árnyaltabban beszélt a témáról, mint azt ukrán kollégái tették.
Az ukránok felelősek a célpontok felkutatásáért, rangsorolásáért, majd végső soron annak eldöntéséért, hogy mely célpontokat támadnak meg. Nincs szükségük az Egyesült Államok jóváhagyására, nem veszünk részt az objektumok kiválasztásában, sem azok megtámadásában
− idézi a The Washington Post Patrick Rydert, a Pentagon szóvivőjét.
Hol az igazság?
A lapunk által megkeresett szakértők szerint az igazság valahol a két fél állítása között lehet: az amerikaiak nem mondják meg minden egyes rakétacsapásnál, hogy mikor, mivel és hova lőjenek az ukránok, azonban valószínűleg nagyobb szerepük és ráhatásuk van a cél meghatározásában a bevallottnál. − Az amerikaiak a rendelkezésükre álló információk nagy részét átadják Ukrajnának. Washington szerepe elsősorban a célmeghatározásban jelentős, a különböző műholdas GPS-rendszerek pontosabb adatokkal szolgálnak, mint az ukrán felderítő rendszerek − húzta alá Kis-Benedek József.
A biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor nem tartja elképzelhetőnek, hogy kizárólag az amerikaiak engedélyével hajthatna végre rakétacsapásokat az ukrán haderő.
Az amerikai lapnak nyilatkozó ukrán tisztviselő szerint a következőképpen zajlik a folyamat: az ukrán egységek azonosítják a célpontot, melyet ki akarnak lőni, majd ezeket az információkat továbbítják az amerikaiaknak, akik aztán pontos koordinátákat küldenek vissza, valamint arról is tájékoztatják szövetségesüket, hogy szerintük érdemes-e megtámadni az adott objektumot vagy sem. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense lapunknak elmondta, ez többek közt azért lehet így,
mivel a HIMARS és más nagy hatótávolságú rakétarendszerekhez szükséges precíziós lőszerek méregdrágák, ezért sem az ukránok, sem az amerikaiak nem szívesen kockáztatnak.
Felelősségáthárítás
Ukrajna ezen rendszerekkel való támogatása egyébként nagy vitát váltott ki a tengerentúlon, többek közt azért, mert Washington attól tart, hogy háborúban álló szövetségese esetleg Oroszország területének támadására használja azokat, ez pedig kemény válaszlépésre sarkallná Moszkvát. Ezzel kapcsolatban egy ukrán tisztviselő úgy fogalmazott, nem értik az amerikaiak félelmeit, hiszen „ők irányítanak mindent, ha akarnánk sem tudnánk megtenni ezt”. Ez teljességgel ellentmond az amerikai álláspontnak, nem csoda, hogy a The Washington Postnak nyilatkozó tisztviselő kategorikusan tagadta az állítást.
A frontvonalakon túl egy nagyon komoly információs háború is zajlik, szerintem ez ennek a részét képezi
− vélekedett Kis-Benedek József. A szakértő szerint ezenfelül egyfajta felelősségáthárításként is felfogható az ukrán tisztviselő nyilatkozata. − Amennyiben tényleg történne ilyen incidens, s ez orosz áldozatokkal járna, úgy Kijev mondhatná azt, hogy az amerikaiak utasították őket − mutatott rá.
Borítókép: HIMARS rakétarendszer működésben (Fotó: Amerikai légierő/Beaux Hebert)
