Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel – közölte kedden Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter, aki szerint a művelet célja az elrettentés. Blaszczak a varsói Bemovo negyedben működő katonai repülőtéren megszemlélte a gyakorlatot. Emlékeztetett: a lengyel hadsereg számára 2018-ban rendeltek meg 16 indítóállásból álló, két korszerű amerikai Patriotot, amelyek közül az első tavaly ősszel érkezett meg Lengyelországba.
Patriotokkal rettentenének el a lengyelek egy esetleges támadót
Kiképzési gyakorlatot tartanak az amerikai légvédelmi rakétarendszerrel.

– A Patriotokat kezelő katonák kiképzése keretében a rakétarendszerek áthelyezését is gyakorolják – mondta el Blaszczak. A miniszter korábban a Twitteren már jelezte: a kiképzés fontos elemeként a rendszereket a közép-lengyelországi Sochaczew városából Varsóba viszik át.
Blaszczak elmondta: tervezett gyakorlatról van szó, amelynek része a rendszerek áthelyezése és egyes elemeinek összehangolása.
Hozzátette: az ilyen műveletekről a hadsereg elvből nem szokott tájékoztatni, most azonban tudatosan adtak hírt róla. Célja ugyanis egy esetleges támadó elrettentése, a lengyel hadsereg felkészültségének demonstrálása – húzta alá. Az ukrajnai háború tapasztalata mutatja, mennyire fontos a légvédelem biztosítása – mondta a miniszter.
A második Patriotot várhatóan március végéig telepítik Lengyelországba.
A lengyel védelmi tárca tavaly májusban további hat üteg beszerzését célzó ajánlatkéréssel fordult az amerikai partnerekhez. Emellett az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében – átmeneti jelleggel – két másik Patriot-rendszert telepítettek Délkelet-Lengyelországba. Szintén átmenetileg januárban nyolc régebbi típusú, a német hadsereg készleteiből felajánlott Patriot-rakétaindítót telepítettek a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságba is.
Borítókép: a Németország által Lengyelországnak ígért Patriot rakétavédelmi rendszert szállító alakulat indul Gnoien település közeléből 2023. január 23-án (Fotó: MTI/AP/DPA/Bernd Wüstneck)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas hadsereg alakul Oroszország szomszédjában + videó
A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Bírság és rendőrség, így tölti fel a hadsereget Németország
Háborúra készül Berlin.

Amerika fellép Brüsszel cenzúrája ellen
Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Itt van Zelenszkij 20 pontos béketerve, erre Moszkva lépni fog
„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hatalmas hadsereg alakul Oroszország szomszédjában + videó
A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Bírság és rendőrség, így tölti fel a hadsereget Németország
Háborúra készül Berlin.

Amerika fellép Brüsszel cenzúrája ellen
Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Itt van Zelenszkij 20 pontos béketerve, erre Moszkva lépni fog
„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!