Ujhelyi István közös javaslatot is jegyzett a korrupciós ügy gyanúsítottjával

Rövid a baloldali politikus emlékezete, aki szerint semmi köze a letartóztatott képviselőkhöz.

Magyar Nemzet
2023. 02. 15. 13:47
Egymás mellett ültek a konferencián, bár Ujhelyi állítólag nem ismerte Kailit (Forrás: Origó)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság 2006 óta több mint hatmillió euróval támogatta a korrupciós botrányba keveredett No Peace without Justice (Igazság nélkül nincs béke) nevű civil szervezet összesen kilenc projektjét – derült ki abból a lapunk birtokába jutott levélből, amit Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos küldött az ügy részleteit firtató kérdésekre. A válaszok szerint a szóban forgó projektek olyan célokat fogalmaztak meg például, mint a szíriai gyermekek és fiatalok emberi jogainak támogatása vagy a líbiai kormány és társadalom képességének javítása, hogy jelentsenek emberi jogi kérdésekről.

A kilencből hét már le is zárult: ezekre összesen ötmillió eurót szántak. Az összeget ugyan több kedvezményezett kapta, de a legnagyobb rész, 4,62 millió euró a No peace Without Justice-nak jutott.

A fennmaradó két projektre 2,7 millió eurót ítéltek oda, ebből 1,37 millió euró kifizetését a korrupciós botrány kirobbanása után felfüggesztették. Ezek a hivatalos adatok egyébként nagyjából egybeesnek, sőt még valamivel fölül is múlják azokat a számokat, melyeket korábban a német sajtó megszellőztetett.

A levélből az is kiderül, hogy a másik gyanúba keveredett civil szervezet, a Fight Against Impunity nem kapott közvetlen forrásokat az Európai Bizottságtól. De hozzáteszik, azt nem lehet kizárni, hogy más együttműködéseken keresztül uniós pénzekhez jutottak.

Közös munka Ujhelyivel

A válaszok másik érdekes pontja még, amely azt firtatja, hogy az ügy egyik fő gyanúsítottjának számító Eva Kaili milyen javaslatait fogadta be az Európai Bizottság.

Kiderült, hogy 2017-ben „Creating a European Digital Academy”, azaz egy európai digitális akadémia létrehozásáról szóló javaslatát mások mellett Ujhelyi Istvánnal együtt terjesztette be.

A baloldali európai parlamenti képviselő korábban határozottan tagadta, hogy bármi köze lenne a korrupt politikusokhoz, erre olyan fényképek kerültek elő, ahol Eva Kailivel együtt pózolt, konferenciát is szerveztek közösen, és ezek szerint még közös javaslatot is jegyeztek. Ujhelyi Istvánról az is kiderült, hogy egy másik letartóztatott szocialista politikussal, Marc Tarabellával is jó viszonyt ápolt.

Borítókép: Ujhelyi István és Eva Kaili egymás mellett ültek egy konferencián, bár Ujhelyi állítólag nem ismerte Kailit (Forrás: Origó)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.