De Tulsi Gabbard korábbi demokrata politikus is élesen bírálta a Biden-adminisztráció külpolitikáját. „A mai Demokrata Párt az atomháború szélére sodort bennünket. A pártot gyáva háborús szítók vezetik, akik szilárdan a hadiipar markában vannak. Nem ismerik és nem törődnek a háború költségeivel, vagy azokkal, akik megfizetik az árát” – jelentette ki egy friss videóban Gabbard.
Emlékezetes, tavaly kevesebb mint egy hónap volt hátra a félidős kongresszusi választásokig az Egyesült Államokban, így a kampányhajránál rosszabbkor nem is jöhetett volna a Demokrata Pártnak, hogy egyik képviselőjük, Tulsi Gabbard bejelentette a pártból való kilépését. Hawaii állam volt kongresszusi képviselője – aki nem mellesleg 2020-ban a demokraták előválasztásán elnökjelöltként is megmérette magát – döntését egy, a Twitteren közzétett videóban azzal indokolta:
Nem maradhatok tovább a Demokrata Pártban, amely mostanra immár a háborús uszítók elitista társaságának a gyáva woke-ideológiától vezérelt irányítása alá került, akik megosztanak minket azzal, hogy minden kérdést fajivá alakítanak, a fehérek elleni rasszizmust szítják, s aktívan dolgoznak Istentől kapott szabadságaink aláásásán.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!