− Melyek azok a jelek, amelyek efelé mutatnak?
− Putyin az ukrajnai háborút Oroszországra nézve közvetlen egzisztenciális fenyegetésként írta le.
Ahogy halad előre a konflikus, egyre inkább meg lehet érteni ezt az álláspontot. Egyre több és több az orosz területeket érő támadás, merényletek Oroszországon belül, amelyek igazolják és megerősítik Putyin azon állítását, miszerint Ukrajna a NATO-szövetségesek támogatásával legitim fenyegetést jelent Oroszországra nézve.
Erre az amerikaiak és a nyugat-európaiak többsége azt mondaná, Moszkva egyszerűen kivonhatná csapatait, és véget vethetne a háborúnak. Ugyanakkor a NATO keleti terjeszkedése, valamint az Egyesült Államok ukrán belügyekbe történő beavatkozása, különös tekintettel a 2014-es eseményekre, Oroszország szemében amerikai agressziónak tűnhet. Az orosz nyilatkozatok is egyre nyomasztóbbak. Putyin ezzel kapcsolatban ugyan nem fogalmaz olyan keményen, mint például Dmitrij Medvegyev, de vannak olyan retorikai fenyegetések, amelyeket egy nukleáris szcenárió szempontjából nagyon is komolyan kell venni. Különösen igaz ez akkor, hogyha a retorika tettekkel is párosul, ahogy ezt az elmúlt időszakban néhány esetben láthattuk. Említhetjük példaként a különböző fegyverzet-ellenőrzési megállapodások hatályon kívül helyezését és felmondását, vagy éppen az orosz taktikai atomfegyverek Belaruszba történő telepítését. A retorikán túl tehát vannak tényleges lépések egy tragikus nukleáris esemény felé. Ennek ellenére hangsúlyozni szeretném, hogy egy nukleáris csapás bekövetkezésének valószínűségét nem tenném többre, mint három százalék, még mindig úgy vélem, elkerülhető egy ilyen forgatókönyv.
Ugyanakkor a következmények súlyossága miatt még egy ilyen alacsony valószínűségű szcenáriót is nagyon komolyan kell vennünk.
− Egyik írásában arról értekezett, hogy Washington hibákat követett el az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Melyek ezek?
− Alapvető félreértés uralkodik az amerikai közvéleményben azzal kapcsolatban, hogyan jutottunk idáig. Az Egyesült Államok túlságosan sokféle módon járult hozzá a konfliktus kialakulásához, elsősorban a NATO bővítésével. A hidegháborút követően született egy alapvető konszenzus azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok nem használja fel az egyeduralmát arra, hogy bőven a vasfüggönyön túlra, egészen Oroszország határáig terjeszkedik, ez azonban meghiúsult. Ezzel a véleménnyel szerencsére nem vagyok egyedül a tengerentúlon, rengeteg neves szakértő figyelmeztetett már ennek veszélyeire.
A NATO bővítése nagyon provokatív több szempontból is, olyan szempontokból, amelyet az amerikai közvélemény egész egyszerűen nem érthet, hiszen ez ellentétes a média által közvetített narratívával.
Washingtonnak a majdani eseményekhez is köze volt, ezt pedig a száraz tények is alátámasztják. Vegyük példának Chris Murphy (Connecticut állam szenátora − a szerk.) esetét, aki nem sokkal ukrajnai látogatását követően egy televíziós interjúban ismerte el, hogy az Egyesült Államok részt vett a demokratikusan megválaszott ukrán vezetés elmozdításában. Ennél egyértelműbb bizonyíték nem kell! Sajnálatos, hogy a legtöbb amerikai nincs tisztában a háború kirobbanásának okaival, valamint annak veszélyeivel.