Meg kell őrizni a magyar politika természetét
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 2023-as Tranzit politikai fesztiválon elmondott beszédében rámutatott: bár a nemzetközi politikában napjainkban erős bizonytalanság tapasztalható, Magyarország külpolitikai mozgástere széles, ugyanis az döntően attól is függ, hogy mi mit akarunk, mi mit szeretnénk. Kiemelte: ezt a mozgásteret alapvetően két tényező határozza meg, az egyik a földrajz, a másik, ami ennél is fontosabb, pedig az, hogy mi hazánk célja, és képes-e erre a kormány a saját nézőpontjából tekinteni kizárólag.
A nemzetközi politikában ugyanis még nagyobbak a hullámok, mint egy évvel korábban voltak, így most különösen fontos leszögeznünk, hogy a magyar külpolitika célja nem lehet más, mint a magyar érdekek érvényesítése. Ezt a természetét a magyar politikának pedig nem szabad engednünk korlátozni.
– fogalmazott. „Mi, magyarok nem tudunk és nem is akarunk más szemüvegén keresztül magunkra tekinteni” – tette hozzá. „A magyar külpolitikának nem lehet célja a mások elismerésére vonatkozó ambíció. A mi célunk, hogy a magyar emberek elégedettek legyenek a magyar külpolitikával, és ez a magyar külpolitika a magyar érdekeket szolgálja” – részletezte a tárcavezető.
A külgazdasági és külügyminiszter beszédében arra is kitért, hogy a magyar külpolitikához hasonló legitimációja egyik országnak sincs Európában.
Felidézte: a magyar emberek a háborúval szemben a béke álláspontjára helyezkedtek el. Emlékeztetett, hogy tavaly a választásokra már a megváltozott világpolitikai környezetben került sor, és az emberek világosan döntöttek a biztonság garantálását, a nemzeti érdekek mellett.
Mint fogalmazott: Magyarországé a legnagyobb legitimációjú, legszuverénebb külpolitika Európában, amely kizárólag a magyar érdekeket helyezi előtérbe.
Megfelelési kényszerrel lépnek fel a legerősebb országok
„Még a legnagyobb, legerősebb európai országok is megfelelési kényszerrel lépnek fel az egyes uniós tárgyalásokon, mert nincs akkora legitimációjuk, mint hazánknak” – vélte Szijjártó Péter. A politikus felidézte, milyen útravalót kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől, amikor tárcavezető lett. A kormányfő arra kérte: „Péter, csinálj magyar külpolitikát.” „Ez volt az útravaló – részletezte a politikus. – Ezért a magyar külpolitika magyar, és a magyar külpolitika szuverén. És ezt meg is kell tartanunk ilyennek” – húzta alá.