Zelenszkij elképzelése orosz háborús bűnösök elítélésére szolgáló törvényszékek felállításán, biztonsági garanciákon, valamint az orosz csapatok kivonásán alapul Ukrajna területéről. A kétnapos találkozón a kijevi vezetést támogató nyugati nagyhatalmak, valamint a fejlődő országok, így India, Brazília, Dél-Afrika és Kína tisztségviselői vettek részt. Oroszországot nem hívták meg a tanácskozásra. Szaúd-Arábia szombaton közölte: a tárgyalások megrendezése a Mohammed bin Szalmán trónörökös által tett humanitárius kezdeményezések és erőfeszítések folytatásába, illetve az orosz és az ukrán vezetéssel a válság első napjaitól folytatott kommunikációba illeszkedik.
Rijád mind Oroszországgal, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat tart fenn.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában nyilatkozva közölte, hogy az ukrajnai hadművelet a belátható időben még folytatódni fog. A The New York Times című amerikai lapban vasárnap megjelent interjújában leszögezte, hogy Moszkva nem kíván további ukrán területeket elfoglalni, mindössze azokat akarja ellenőrizni, amelyek alkotmánya szerint részét képezik. Ezek a térségek magukban foglalják a 2014-ben elcsatolt Krímet, valamint 2022 óta Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókat, amelyek területén továbbra is harcok folynak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!