A Financial Times mint rámutatott, a korrupciós problémák mellett a nemzeti kisebbségek jogait érintő intézkedések képezték eddig a legnagyobb akadályát Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának. Igaz, a Brüsszel által meghatározott hét mérföldkőből eddig a felét sem teljesítették, noha a kelet-európai ország korábban azt a célt tűzte ki, hogy októberre mindegyiket teljesíti.
Már a héten megkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajna és Magyarország között
„Ukrajna készen áll változtatni a nemzeti kisebbségeket, így a kárpátaljai magyarokat érintő törvényeken” – fogalmaz a Financial Times.

További Külföld híreink
Várhatóan a héten megkezdődnek a tárgyalások Ukrajna és Magyarország, valamint Ukrajna és Románia között, amelyek fő témája az Ukrajnában élő kisebbségek oktatása és nyelvhasználata lesz
– emeli ki a lap.
A tárgyalások ugyanakkor nem feltétlenül lesznek sikeresek, hiszen hogy Olga Sztefanisina szerint már a jelenlegi rendszer is „remekül működik”. Mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy nemrégiben a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában a magyar, mint idegen nyelvet kívánta volna oktatni az iskola új vezetése – ám ezt elnapolták.
További Külföld híreink
A felzúdulás ellenére az iskola tanévnyitó rendezvényén az intézmény vezetői nem engedélyezték a magyar jelképek használatát, amelyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége „a minőségi magyar tannyelvű oktatás megmaradásának esélyeinek a csökkentésének” tartott. Szerintük a nemzeti szimbólumok használata semmilyen törvényi előírással nem ellentétes, és Ukrajna függetlensége óta a nemzetiségi nyelven oktató-nevelő intézményekben bevett gyakorlat.
További Külföld híreink
Borítókép: A munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola Kárpátalján, Ukrajnában, 2021. 09. 07-én (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!