Azonban, mint a cikk is elismeri, a szlovák társadalom több mint fele a Nyugatot okolja a háborúért, és a NATO-tagság támogatottsága 58 százalékra csökkent a szlovákok körében.
A Politico legfőbb érve azonban, hogy Fico megválasztását eleve kétségesnek tartját, hiszen a felmérések szerint rendkívül szorosnak ígérkezik a meccs a hétvégén esedékes voksoláson. Ráadásul még ha a Smer nyer is, egy húsz százalék körüli eredménnyel komoly koalíciós alkukra lehet szükség, ami előre vetíti, hogy öt év leforgása alatt öt miniszterelnököt elfogyasztó északi szomszédunkat továbbra sem a politikai stabilitás iskolapéldájaként fogják emlegetni.
Az, hogy az egyik legnagyobb európai baloldali hírportálon a szlovák választások jelentőségét próbálják elbagatellizálni pontosan arra mutat rá, hogy az európai baloldal valószínűleg nagyon nem akarja, hogy Robert Fico újra kormányra kerüljön.
A nyugati országok lakossága és vezetőik is egyre inkább belefáradnak Ukrajna támogatásába, egy kifejezetten a fegyverszállításokat ellenző politikus megválasztása Szlovákia élére pedig csak még egy lapáttal tenne rá erre a fáradtságra. Különös tekintettel arra, hogy nemrégiben Lengyelország – Ukrajna egyik legfőbb szövetségese – is bejelentette, nem küld több fegyvert a háborúban álló országnak. Fico emellett a kelet-európai állam migrációs politikáján is szigorítana, amely egy újabb olyan ügy, amit Brüsszelben nem néznének jó szemmel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!