Donald Tusk kormányzása idején elindította a hadsereg modernizációját, majd a Krím félsziget 2014-es annektálását követően a felálló PiS-kormány megnövelte a hadsereg létszámát. A lengyel kormány a nemzetbiztonságot tette fő prioritásává.
Donald Tuskék követnék Morawieckiéket
Lengyelország a GDP 3,9 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Ezzel minden NATO-országot megelőzött a feltörekvő regionális hatalom.

További Külföld híreink
A brüsszeli lap szerint a választások nem változtattak Lengyelország geopolitikai helyzetén, az ország a háború nyomán felértékelődött elhelyezkedése révén továbbra is a NATO és az Egyesült Államok egyik kulcsfontosságú tagja és regionális szövetségese marad. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a felálló kormánynak folytatnia kell a lengyel hadsereg modernizálását, és pótolnia kell azokat a hiányosságokat, amelyeket a nagy mennyiségű felszerelés és lőszer Kijevbe küldése okozott.

A Politico emlékeztet arra, hogy a PiS kormány tervei szerint a hadsereg létszámát 186 000 főről 300 000 főre növelnék. Az egységeket pedig új harckocsikkal, rakétákkal, légvédelmi rendszerekkel és repülőgépekkel szerelnék fel. A hadsereg modernizációja érdekében a lengyelek főként az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával kötött védelmi beszerzési megállapodásokat.
2023-ban a védelmi kiadásokat a GDP 3,9 százalékára emelték, ami a legmagasabb érték a NATO-államok között. Lengyelország ezzel megelőzte az ez idáig legtöbbet költő Egyesült Államokat és Görögországot is.
Siemoniak a leköszönő kormány háromszázezres hadseregre vonatkozó terveit irreálisnak nevezte a fogyatkozó népesség miatt. Kijelentette, hogy Lengyelországnak egy 220 ezer fős hadseregre kell törekednie. Siemoniak szavai felháborodást váltottak ki Mariusz Błaszczak PiS-es védelmi miniszterből.
Hát elkezdődik. Siemoniak szavai a fegyveres erők elbocsátását, az egységek felszámolását és Lengyelország biztonságának lealacsonyítását jelentik
– írta Błaszczak az X közösségi oldalon.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: John Thys)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!