Trump nincs egyedül azzal, hogy nem akarja tovább finanszírozni Ukrajnát.

Ahogy arról a Mandiner – a The Spectator nyomán – nemrég beszámolt, az új republikánus házelnök, Mike Johnson bár támogatta az Ukrajnának nyújtott segítséget, következetesen kiállt a Kijevnek adott támogatás csökkentése mellett. Mikor Johnsont arról kérdezték, hogy házelnökként hogyan áll az Ukrajnának nyújtott támogatás növeléséhez, a következőket válaszolta:
Feltételeket támasztunk ezzel kapcsolatban, ezért dolgozunk rajta… A Fehér Ház részéről elszámoltathatóságot és világos célokat akarunk, és termékeny megbeszéléseket fogunk folytatni.
Az elszámoltathatóság és a világos célok emlegetése az új házelnök részéről nem a véletlen műve. Emlékezetes, hogy idén ősszel már az Ukrajna támogatása iránt végletekig elkötelezett, komoly amerikai kapcsolatokkal rendelkező brüsszeli Politico is arra figyelmeztetett, hogy az ukránok a korrupció miatt veszthetik el az amerikaiak támogatását.
Ahogy az a Mandiner gyűjtéséből kiderült, egy sor republikánus politikus zárkózott el Ukrajna támogatásától. Texasból Brian Babin képviselő azt kérdezte idén februárban, Biden elnök kijevi látogatása után: „Gondolják, hogy Biden azért ment Ukrajnába, hogy tételes elszámolást követeljen arról, hogy Zelenszkij hogyan költötte el az adófizetők dollármilliárdjait, amit nekik adtak? Ez nem volt több annál, mint hogy egy »America last«-elnök »America last«-dolgokat csinál.”
A szintén texasi Wesley Hunt júliusban arra figyelmeztetett:
Az Egyesült Államok elfelejtett férfijai és női nem engedhetik meg maguknak a végtelen ukrajnai proxyháborút. Amerikát az első helyre helyezni annyit tesz, hogy újjáépítjük az országunkat, nem pedig, hogy lehúzzuk az amerikai adófizetőt azért, hogy egy másik országot tönkretegyünk.
Szeptemberben pedig Hunt arra volt kíváncsi, hogy „miért küldött az Egyesült Államok 113 milliárd dollárt Ukrajna határának megvédésére, és egy vasat sem arra, hogy a saját határunkat megvédje?” Az oklahomai Josh Brecheen hozzá hasonlóan az amerikai déli határvédelem forrásait hiányolta.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!