A lengyel elnök, Andrzej Duda hétfő este megtartott beszédében közölte, hogy a jelenlegi miniszterelnököt, a választásokon győztes Jog és Igazságosság (PiS) politikusát, Mateusz Morawieckit bízza meg a kormányalakítással.
Mitrovits Miklós szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára lapunknak elmondta, hogy Andrzej Duda döntése nem meglepő, ugyanis a választási kampány során folyamatosan azt kommunikálta, hogy nagy valószínűséggel a győztes párt jelöltjét fogja felkérni. Ugyanakkor a választáson legtöbb szavazatot kapott Jog és Igazságosság pártja továbbra is problémákkal küzd, ugyanis továbbra sincs többsége a szejmben. Eközben a másik oldalon a három ellenzéki párt, a Polgári Koalíció, a Harmadik Út és a Baloldal szövetsége világos, egyértelmű mandátumtöbbséggel rendelkezik.
Nyilvánvalóan Andrzej Duda elnök abban bízik, hogy Mateusz Morawiecki létre tud hozni egy többséget, egyrészt az ellenzék szétbomlasztásával, másrészt pedig a képviselők PiS-hez való csábításával. Szintén elengedhetetlen a kormányzó többség kialakításához a Konföderáció párttal való koalíció létrehozása
– fejtette ki a szakértő, majd hozzátette, hogy a pártok jelenlegi megnyilvánulásai alapján szinte elképzelhetetlen, hogy létrejöjjön a PiS vezette kormány, annak ellenére, hogy így a Konföderáció párt miniszteri tárcákat is kaphatna.
Egy esetleges kisebbségi kormány megalakulásával kapcsolatban a Magyar Nemzet kérdésére reagálva Mitrovits Miklós elmondta, hogy erre is nagyon kicsi esélyt lát, ugyanis a kisebbségi kormánynak is át kell mennie bizalmi szavazáson a szejmben. Vagyis, ha nem is alkotnak koalíciót egymással a parlamenti pártok, akkor is legalább 231 képviselőnek bizalmat kell szavaznia a kormánynak.
Erre jelen pillanatban ugyanúgy nincs esély. De azt gondolom, hogy Morawieckiéknek tervei között még ez is ott lehet B vagy C variációként, hogy a végén, ha nem is tudnak koalíciót kötni, mégiscsak sikerül annyi képviselőt meggyőzniük a szejmben, hogy átmenjenek a bizalmi szavazáson, és akkor létrejöhet a kormány, és akkor valóban folytathatják a tevékenységüket
– tette hozzá az NKE oktatója, majd megjegyezte, hogy egy ilyen kormánynak meg lennének számlálva a napjai, ugyanis a jelenlegi erőviszonyok között szinte működésképtelenné válna a törvényhozás.