A Szentföld átka

A Szentföldön csak meghalni lehet, az élet pedig egy folyamatos, borzasztó fájdalmas küzdelem. De ez mindig így volt s így is marad. Mindenki a sajátjának érzi és kizárólagosságot követel népé­nek, kipusztítva azokat, akik nem hozzá tartoznak. A Megváltó talán épp ezért született oda, a reménytelenség és erőszak földjére.

Betlehem, 2023. december 24. Rendõrök a betlehemi Születés templománál 2023. december 24-én. A templom azon a helyen, abban a barlangban épült, ahol a keresztények hite szerint Jézus megszületett. Betlehem egyházi vezetõi bejelentették, hogy idén lemondják a nyilvános karácsonyi ünnepségeket a gázai lakossággal való szolidaritás jegyében. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderõ pedig válaszul légi és szárazföldi hadmûveleteket hajt végre a Gázai övezetben. MTI/AP/Mahmoud Illean Fotó: Mahmoud Illean

Izrael ugyanis egy mesterségesen összekovácsolt társadalom. Ha csak a lakosság mintegy 85 százalékát kitevő zsidóságot nézzük, a többség euró­pai származású, fehér bőrű. Izraelt ők építették fel, az ő európai életmódjuknak megfelelően alakították ki a struktúrákat, és ma is ők ülnek a legfontosabb döntéshozói székekben. Mondani sem kell, ez nem egy egységes csoport, túl sokan vannak ahhoz, hogy az lehessen. A közel-keleti származású szefárd zsidóság egyértel­műen nehezebben érvényesül, igaz, politikailag sokkal jobban megszervezett. A Sász párt vállalta az érdekeik képviseletét, és egy tömbként mozgatja őket. Egy-egy nagy megmozdulás, mint pél­dául valamely vezető temetése olyan tömegjeleneteket eredményez, amely még az ehhez hozzászokott izraeli rendőrségnek is kihívás. A 2013-ban elhunyt szellemi vezető, Ovadia Jószéf rabbi búcsúztatásán csaknem egymillióan vettek részt.
 

Szakadék tátong a világi gondolkodású izraeliek és a vallásos közösségek között. Jeruzsálem nemcsak szent város, de nagyon vallásos is. Itt rengeteg az ultraortodox, fiatalok csoportokba verődve járkálnak az utcán fekete öltönyükben és kalapjukban. Tel-Aviv, a tengerparton, egy teljesen más világ. 

A Bauhaus-mennyország bárhol lehetne Európában, a kávézókban ugyanolyan emberek ülnek, mint nálunk, ugyanolyan ruhát viselnek, ugyanolyan témákkal foglalkoznak. A vallásos és a világi zsidók közül mindkettő azzal érvel, hogy ők tartják fenn Izraelt. A vallásos radikálisok azt tartják, az ő állhatatos imádságaik nélkül Izrael istene réges-rég elfordult volna a néptől, hiszen látható, hogy milyen bűnöket követnek el, nem tartják a sabbátot, nem foglalkoznak halhatatlan lelkükkel, de iszákosok, erőszaktevők, istentelenek. A vallásos családok így szent szövegek tanulmányozásával, a fiatalok tanításával és megfelelő nevelésével kiengesztelik a Seregek Urát, aki így megvédi a népet. A világiak viszont azt mondják, az erő az acélban van, és nem lehet az ellenséget szent szövegekkel rábírni a távozásra. Ehhez fegyver kell, s ők azok, akik a bőrüket kockáztatják a háborúban, nem a vallásos zsidók. A maga érvelése szerint mindkettő közösségnek igaza van.

Aztán eljött a megmagyarázhatatlan, de valahol mégis logikus támadás a Hamász részéről. Nem mondhatni, hogy az izraeli társadalom meghökkent az erőszak láttán. Pontosan tudta mindenki, hogy a palesztin fegyveres csoport hajlandó ilyet tenni. 

Arra nem volt felkészülve a zsidó lakosság, hogy a védelmük ki fog hagyni. Mert túlságosan is régóta élt a látszatbéke az arabokkal. Gáza megkapta a neki szánt támogatást Európától, Amerikától és az Öböl-országoktól, Izrael haladt a kiegyezés felé a regionális hatalmakkal, s fontosabb volt Gal Gadot hollywoodi karrierje, valamint a futballválogatott Eb-selejtezős vitézkedése, mint a háború. Elektronikus zenei fesztivált tartottak a Gázai övezet szomszédságában, egy olyan telepen, amelyet még a hőskorban, Izrael alapításakor hoztak létre, mondván, a sivatagban is meg lehet élni, ha nagyon keményen dolgozunk. Ma pedig goapartit rendeznek ugyanott, nemzetközi közönség előtt, a Hamász pedig véres rendet vág a bulizók között. Ez az, amit nem tud bevenni az izrae­li gyomor, ez az, aminek hatására a legbékésebb és legnyugodtabb izraeli nagymama is úgy véli, lehetetlenség a kiegyezés.
 

Palesztinok menekülnek az el-Buredzs menekülttáborból (Fotó: Mohamed Szaber)

A barikád túloldalán pedig ott vannak az arabok, akik egész életüket úgy élték le, hogy a menekülttábor a világ, a segélyből lehet enni, a munka pedig lényegében teljesen kilátástalan. Mert soha sehová nem lehet elmenni Gázából, csak illegálisan. Ha a gyerek nem tanul jól, akkor ugyanazt tudja elérni, mint ha színötös. A legjobb esetben a gázai gyerekből orvos lehet, és akkor van, aki egy-egy izraeli rajtaütés esetén ellátja a sebesültek ezreit, s lefoghatja a rokonai szemét. Mert nem tőle függ a háború. A fegyveres csoportok azóta léteznek, hogy Izrael megalakult. Csakis úgy lehetne béke, ha valamelyik nép távozna. A palesztin közösség szerint semmi keresnivalójuk itt az olyan embereknek, akik lényegében németek, hollandok vagy amerikaiak, mert ez az ő földjük. A zsidók szerint viszont ez az ő őshazájuk, amelyet Isten nekik adott, ahol nem volt semmi, amíg ők a hosszú száműzetést követően vissza nem tértek, s fel nem virágoztatták a Szentföldet. Ők pedig nem európaiak, hanem tősgyökeres Közel-Keletiek, izraeliek, akik biztosan nem fognak meghátrálni, ha harcolni kell a földért.
 

Krisztus pedig minden emberért meghalt a kereszten.

Buszok 

A jeruzsálemi Óváros damaszkuszi kapujánál található egy buszpályaudvar. Innen indulnak a járatok a palesztin területekre, a kocsiknál tömeg, a járművek viszonylag viseltesek. Kifelé semmi gond, átsuhan a busz az elválasztó fal egyik kapujánál, útban Rámalláhba, Ciszjordánia „fővárosába”. Itt is vannak buszok, de iránytaxik is, amolyan igencsak rozoga, cserébe nagyon olcsó járművek, a sofőrök hangos al-Halil kiáltással jelzik, hogy Hebronba tartanak. A százhúszezres város közepén megerősített zsidótelep van, az oda vezető utakat lezárták, a telepesek úgy élik az életüket, hogy hitük szerint egy nap minden arab elmegy innen, s mint a Bírák idején, újra az övék lesz a föld. Az arabok ezt pont fordítva gondolják, mondani sem kell. A város fölött magasodik a Pátriárkák barlangja nevű zsidó szent hely, amely egybeépült egy muszlim mecsettel. Rengeteg vér folyt ezért a kietlen, sivatagos földért. A vallási központtól vissza lehet gyalogolni a negyven fokban a palesztin buszokhoz, hogy az elválasztó falnál leszállítsanak, átvizsgálják a csomagokat, majd visszaszállva a Damaszkuszi kapuhoz érjünk. Vagy felszállhatunk a telepesek közé. „Fehér vagy, gond nélkül elvisznek” – mondja egy helyi arab, mutatva a légkondicionált, jó karban levő járműre. Fehérként nem lehetek palesztin, viszont telepes igen, főleg azt látva, hogy Kirjat Arba telepen egy ázsiai kinézetű, kipát viselő fiatalember száll fel. A buszt átengedik a falon, s egy másik, elegánsabb buszpályaudvarra érkezik az Óváros mellett. Két utcára a palesztinok buszmegállójától, de egy egész világ választja el őket egymástól.

Borítókép: Rendőrök a betlehemi Születés templománál 2023. december 24-én. A templom azon a helyen, abban a barlangban épült, ahol a keresztények hite szerint Jézus megszületett.  Betlehem egyházi vezetői bejelentették, hogy idén lemondják a nyilvános karácsonyi ünnepségeket a gázai lakossággal való szolidaritás jegyében. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, az izraeli haderõ pedig válaszul légi és szárazföldi hadmûveleteket hajt végre a Gázai övezetben (Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean)