A Szentföld kicsi. A Bibliában szereplő helyek többsége aprócska falu a mai kor embere szerint. A Jordán folyó szemre akkora, hogy kis túlzással át lehetne ugrani. Jeruzsálem persze nagyobb, de az ősi városmag, amelynek van ókori makettje a múzeumban, megmutatja, mennyire picike volt ez akkor, amikor Jézus az utcákon járt. Nem pont ezeken az utcákon, azért kétezer év mégiscsak eltelt, a szent várost pedig épp elégszer elpusztították és újjáépítették, hogy ne maradjon minden pontosan ugyanolyan, mint akkoriban volt. De az óvárosban azért ma is vannak bizonyos szakaszok, amelyek a keresztesek idején is álltak, a márványlapokon az ő paripáik tapodtak, ma pedig turisták, árusok, zsidók és muszlimok, valamint keresztények járnak.
A bazilika altemploma azon a helyen, abban a barlangban épült, ahol a keresztények hite szerint Jézus megszületett (Fotó: Mahmoud Illean)
Ebben nincs változás. Jeruzsálem óvárosa hiába lett turistalátványosság, itt ma is élnek emberek. A négy negyedre felosztott ősi városmagban látható, kinek van pénze.
A muszlim negyed látványosan elhanyagolt, a falak rogyadoznak, csak egyes épületeket renováltak, azokat is külföldről. A keresztény negyed viszonylag kicsi, de elfogadható állapotban van, egyes kapukon látható a keresztényekre utaló arab jel. Az örmények területén vannak különleges éttermek, persze örmények is élnek itt, de ma már inkább csak a nevében örmény ez a rész. A zsidó szektor viszont dúskál a javakban. Az utcák újrakövezve, az épületek renoválva, új iskolák, éttermek és kávézók nyíltak, az utcákon hömpölyög a tömeg. Rengeteg a fiatal. A pénz nem innen, Izraelből érkezik, hanem Amerikából, ahogy a fiatalok nagy része is. Olyan fiatal zsidók ők, akik az Egyesült Államokban élnek, és ellátogatnak az őseik földjére, megismerni a területet, amiről eddig csak olvastak. Egy részük itt marad, többségük viszont hazatér. Izrael hívása erős, az ezzel foglalkozó ügynökségek rendkívül komoly munkát fektetnek abba, hogy megismertessék a zsidósággal az őshazát, de a mindennapok valósága sokszor kiábrándító a tengerentúliaknak. Mert itt más a nyelv, más a klíma, mások az ételek, no meg az emberek, ők is teljesen mások.
Izrael ugyanis egy mesterségesen összekovácsolt társadalom. Ha csak a lakosság mintegy 85 százalékát kitevő zsidóságot nézzük, a többség európai származású, fehér bőrű. Izraelt ők építették fel, az ő európai életmódjuknak megfelelően alakították ki a struktúrákat, és ma is ők ülnek a legfontosabb döntéshozói székekben. Mondani sem kell, ez nem egy egységes csoport, túl sokan vannak ahhoz, hogy az lehessen. A közel-keleti származású szefárd zsidóság egyértelműen nehezebben érvényesül, igaz, politikailag sokkal jobban megszervezett. A Sász párt vállalta az érdekeik képviseletét, és egy tömbként mozgatja őket. Egy-egy nagy megmozdulás, mint például valamely vezető temetése olyan tömegjeleneteket eredményez, amely még az ehhez hozzászokott izraeli rendőrségnek is kihívás. A 2013-ban elhunyt szellemi vezető, Ovadia Jószéf rabbi búcsúztatásán csaknem egymillióan vettek részt.
Szakadék tátong a világi gondolkodású izraeliek és a vallásos közösségek között. Jeruzsálem nemcsak szent város, de nagyon vallásos is. Itt rengeteg az ultraortodox, fiatalok csoportokba verődve járkálnak az utcán fekete öltönyükben és kalapjukban. Tel-Aviv, a tengerparton, egy teljesen más világ.
A Bauhaus-mennyország bárhol lehetne Európában, a kávézókban ugyanolyan emberek ülnek, mint nálunk, ugyanolyan ruhát viselnek, ugyanolyan témákkal foglalkoznak. A vallásos és a világi zsidók közül mindkettő azzal érvel, hogy ők tartják fenn Izraelt. A vallásos radikálisok azt tartják, az ő állhatatos imádságaik nélkül Izrael istene réges-rég elfordult volna a néptől, hiszen látható, hogy milyen bűnöket követnek el, nem tartják a sabbátot, nem foglalkoznak halhatatlan lelkükkel, de iszákosok, erőszaktevők, istentelenek. A vallásos családok így szent szövegek tanulmányozásával, a fiatalok tanításával és megfelelő nevelésével kiengesztelik a Seregek Urát, aki így megvédi a népet. A világiak viszont azt mondják, az erő az acélban van, és nem lehet az ellenséget szent szövegekkel rábírni a távozásra. Ehhez fegyver kell, s ők azok, akik a bőrüket kockáztatják a háborúban, nem a vallásos zsidók. A maga érvelése szerint mindkettő közösségnek igaza van.
