Szaddám Huszein magának is kereste a bajt

Húsz évvel ezelőtt, 2003. december 13-án fogták el az amerikaiak Szaddám Huszeint, Irak korábbi diktátorát. Mi vezetett idáig? Mitől vált az iraki államfő olyannyira első számú közellenséggé, hogy egy nemzetközi jogi szempontból finoman szólva aggályos háborúba is belevágtak az amerikaiak és szövetségeseik, csak hogy eltávolítsák? Milyen örökséget hagyott maga után az amerikai invázió? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Közel-Kelet-szakértője segítségével.

This picture shows ousted Iraqi dictator Saddam Hussein after his capture in a video presented 14 December 2003 by the US authorities during the press conference in Baghdad officially announcing his arrest. Saddam Hussein has been captured alive by coalition forces after a manhunt of more than eight months, US civil administrator Paul Bremer said at a press conference which he began with the dramatic announcement, "Ladies and gentlemen, we got him." Saddam, 66, was seized late 13 December in a raid near his hometown of Tikrit, north of the capital. AFP PHOTO/Sabah ARAR (Photo by Sabah ARAR / AFP) Fotó: Europress/AFP/Sabah Arar

– Mi vezetett az amerikaiak 2003-as iraki inváziójához?

– Két hivatalos oka volt az inváziónak. Egyrészt a fegyverek kérdése, ugyanis az Egyesült Államok és Nagy Britannia azt állította, hogy Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereket szerez. A másik pedig, ami ugye akkoriban nagyon fontos kérdés volt, a terrorizmusnak a támogatása. Ezeken kívül van még egy fontos szempont: az idősebb Bush ellen az egyik közel-keleti látogatásán merényletet terveztek Kuvaitban. Ugyan ezt megakadályozták, de hogy igazából mindig is ott volt a személyes bosszú az ifjabb Bush elnök nézőpontjából, hogy bármi van Irakban, be kell avatkozni és meg kell dönteni ezt a rendszert.

Azt fontos tudni, hogy amikor kvázi véget ért a háború, akkor azért kiderült, hogy nem voltak tömegpusztító fegyverek Irak területén, de hát ez igazából mellékes. Akárhogy is nézzük, szeptember 11-e után Bush elnök eldöntötte, hogy nemcsak Afganisztánban, hanem Irakban is be fog avatkozni, és ez be is következett.

– Eszerint a döntés már megvolt, csak kreáltak hozzá egy nem létező indokot?

– Igen, mert ugye a globális terrorizmusellenes háborúról, amit Bush meghirdetett szeptember 11-e után, lényegében lehetett mondani, hogy annak az egyik állomása Afganisztán, a tálib rezsim, és ugyanezen az alapon Szaddám Huszeint is el lehet távolítani, holott a kettőnek végső soron semmi köze nincs egymáshoz.

Sokáig próbálták azt is keresni, hogy Szaddám Huszeinnek köze volt-e a szeptember 11-i terrortámadáshoz – nem igazán, mert nagyon más volt az ideológiája, mint a táliboknak. A kettő közt legfeljebb annyi a kapocs, hogy mindkettő Amerika-ellenes. Szeptember 11-e után Huszein írt is egy levelet az Egyesült Államokba, amelyben az szerepelt, hogy tulajdonképpen az amerikai politika okozta azt, hogy ez a terrortámadás bekövetkezett. Tehát nem a sajnálatát fejezte ki, hanem kvázi még odaszúrt az amerikaiaknak egyet, úgyhogy azért kereste is a bajt.

– Ezzel aláírta a saját halálos ítéletét?

– Tulajdonképpen igen. Ha visszanézzük az akkori beszédeket, dokumentumokat, akkor alapvetően Bush eltökélt volt, hogy be kell avatkozni és ezt a rendszert meg kell dönteni katonai eszközökkel, és hogy el kell terjeszteni a demokráciát a Közel-Keleten. Azóta tudjuk, hogy ezek az amerikai előfeltevések hibásak voltak, a beavatkozásnak nagyon negatív és súlyos következményei lettek.

– Milyen örökséget hagyott maga után az amerikai invázió?

– Az egyik probléma a szektariánus konfliktusok a Közel-Keleten, hiszen Szaddám Huszein egy diktátor volt, de sikerült egy olyan országban valamiféle egyensúlyt tartani, ahol arabok és kurdok, síiták és szunniták élnek. A síiták és a szunniták közötti szektariánus ellentétek az iraki beavatkozás után alakultak ki, vagy legalábbis akkor váltak súlyosabbá. És amikor az amerikaiak elhagyták Irakot, az Iszlám Állam szinte azonnal teret nyert a szunnita területeken. Tehát nem egy stabil államot hagytak hátra az amerikaiak, Irak lényegében szétesett a kivonulást követően.

– Szaddámot egy per eredményeképp, bírósági ítélet alapján végezték ki. Mit lehet tudni erről, mennyire volt ez tisztességes eljárás?

– Itt eleve volt egy vita jogilag, hogy hol legyen a tárgyalás – nemzetközi bíróság elé vigyék vagy Irakban legyen. Az lett a döntés, hogy Irakban. Emlékeim szerint tizenkét vádpont volt, és rögtön az elsőben elítélték. Szaddám saját magát védte, folyamatosan fölállt az eljárás közben, és hangoztatta, hogy ő Irak elnöke, és kikérte magának az eljárást, tehát nem ismerte el a bíróság joghatóságát.

Szaddám Huszein a tárgyaláson (Fotó: Europress/AFP/Stefan Zaklin)

Egyes vélemények szerint nyilvánvalóan nem volt teljesen pártatlan a bíróság. Irak nem egy demokratikus ország, és rögtön az első vádpontban kiszabták a halálbüntetést. Ez azért érdekes, mert a másik tizenegy vádpontban esetleg az Egyesült Államok is érintett lehetett volna, mint külső szereplő, például a vegyi fegyvereknek a bevetése kapcsán. Volt, amikor az amerikaiak segítettek a Szaddám-rendszernek, például az Iránnal viselt, 1980–88 közötti háborújában. De ezeknek a vádpontoknak a tárgyalására már nem került sor.

– Mi volt pontosan ez a bizonyos első vádpont?
– Ez egy 1982-es esemény, amikor 148 emberrel végzett egy síita faluban. A kurd kérdésig már el sem jutottak a tárgyaláson, amelyen egyébként kurd bíró volt sokáig.

A korábbi diktátor kivégzése (Fotó: Europress/AFP)

– Hogyan látja Irak jelenlegi helyzetét?

– 2019-ben súlyos politikai válság alakult ki az országban, abból mostanra kikeveredtek. Azonban az amerikai beavatkozás egyik nem várt és nem kívánt következménye az lett, hogy a jelentős síita lakosság miatt nagyon megerősödött Irán befolyása, ezt látjuk most.

Borítókép: Szaddám Huszein korábbi iraki diktátor egy 2003. december 14-én az amerikai hatóságok által közzétett videóban (Fotó: Sabah Arar/AFP)