New Hampshire állam a republikánusok számára a második előválasztás. Az elsőt hétfőn Iowa államban tartották, ahol jelölőgyűléseken Donald Trump fölényes győzelmet aratott.
New Hampshire-ben a Demokrata Párt is tart előválasztást, ugyanakkor a szavazólapokon nem szerepel Joe Biden elnök neve. Ennek oka egy vitás helyzet, ugyanis a Demokrata Párt országos irányító testülete Dél-Karolina államot jelölte meg 2024 első előválasztási helyszíneként. Ezzel ment szembe New Hampshire demokrata szervezete, amely a hagyományoknak megfelelően megtartja az előválasztást. Ezen, ha hivatalosan Joe Biden nem is indul el, de támogatói kezdeményezéssel éltek, hogy a demokrata szavazók maguk írják az elnök nevét a szavazólapra ahelyett, hogy az azon kinyomtatott nevek közül bármelyik mellé tennék az ikszet.
A demokrata szavazólapokon tucatnyi jelölt neve szerepel, köztük Dean Phillips kongresszusi képviselő, aki Joe Biden mögött nagy lemaradással a második legnépszerűbb demokrata elnökjelölt-aspiráns.
Joe Biden elnök legutóbb csütörtökön vett részt kampányeseményen, a választások szempontjából fontos Észak-Karolina államban, ahol a széles sávú internethez való hozzáférés bővítését ígérte.
Borítókép: A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdő Donald Trump volt amerikai elnök a New Hampshire állambeli Concordóban tartott előválasztási kampánygyűlésén 2024. január 19-én. New Hampshire-ben január 23-án tartanak republikánus párti előválasztást. Az elnökválasztást november 5-én rendezik az Egyesült Államokban (Fotó: MTI/AP/Matt Rourke)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!