Rendkívül erős a tüntető hangulat a német társadalomban amit nemcsak az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt szárnyalása mutat, hanem a többi úgynevezett néppártnak a hanyatlása is, erről beszélt lapunk megkeresésére Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Hozzátette, hogy a német közjogi rendszerben ennek a keretei eléggé szűkre vannak szabva.
Nagyon nehéz előre hozott választást tartani, 2025 szeptemberében várható a következő szövetségi választás, a júniusi EP-választás azonban fordulópont lehet. Egy dolgot érdemes tudni a német valóságról, az pedig a liberális sajtó ereje, amely mindent elkövet azért, hogy a gazdák ellen hangolja a közvéleményt
– hangsúlyozta a szakértő, aki szerint korai lenne azt állítani, hogy ez az elégedetlenség automatikusan megjelenne a választói szavazatokban is. Az biztos, hogy már régóta és egyre jobban jelen van a német társadalomban.