Míg a nyugat-ukrajnai Csernyivciben puskatussal ütik az utcán igazoltatott hadköteleseket a toborzók, addig Odesszában mentőautókban rejtőzködve csapnak le áldozataikra. Az akciókban az a közös, hogy mindkét esetben EU-s rendszámú, bizonyára nyugati segélyként kapott, gépjárművekből szállnak ki az egyenruhások. De így legalább kijelenthető, hogy a naiv európaiak, tudtukon kívül, segédkeznek az emberrablásokban.
Az új ukrán mozgósítási jogszabálytervezet közben hihetetlen indulatokat vált ki az ukrán társadalomnak abból a részéből, melynek még megvannak az önvédelmi reflexei. Még nem veszett ki tehát teljesen az a réteg, amely a katonai diktatúra minden védjegyét magán viselő rendszerről véleményt mer nyilvánítani.
Ukrajnában mindig télen szokás olyan törvényeket hozni, melyek végül rendszerváltást idéznek elő.
Legutóbb 2014. január 16-án szavazták meg az úgynevezett diktatórikus törvényeket, mely végül a véres Majdanba torkollott. Most, közel tíz évvel később, amikorra az említett forradalom kegyetlen háborúvá vált, olyan jogfosztó mozgósítási törvényt nyújtottak be a Verhovna Rada, azaz a kijevi parlament elé, amit még a távoli Phenjanban is megirigyelnének.
A jogszabály lényege az, hogy, aki nem jelentkezik a hadkiegészítő parancsnokságokon, azoktól megvonnák az állam által biztosított szolgáltatásokat. Katonakönyv nélkül nem lehetne útlevelet, jogosítványt igényelni, autót vezetni, ingatlant venni és eladni. Letiltanák az utalásokat, a bankkártyát, valamint a SIM-kártyát is. A külföldön tartózkodóknak megszűnnének a konzuli szolgáltatások és a védelem is. Az Európai Unió nagyvárosaiban emiatt hatalmas sorok alakultak ki az ukrán külképviseletek és a háború kitörése óta működő okmányirodák előtt.
Emellett az eddig katonai felmentést élvező kategóriák, köztük a második és harmadik típusú mozgássérültek, valamint a fél szemükre vakok is mobilizálhatóak lennének. A nők esetében nem egyértelmű a jogszabály, náluk a tervezet szerint kizárólag a terhesség adna felmentést. Ebből azonban úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök ígérete ellenére is mozgósítanák őket. Nekik egyébként is kötelező lenne katonai nyilvántartásba vétetniük magukat. Minderre – nemtől függetlenül – maximum hatvan nap állna rendelkezésre, különben jönnének az állami szankciók.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!