Továbbá kiemelte, hogy minél később rendeződik az ukrajnai és a közel-keleti helyzet, annál nagyobb az esélye a világ ismételt blokkosodásának, amin Közép-Európa és Magyarország egyszer már súlyosan rajtaveszített. „Minél előbb sikerül lezárni a háborút, minél előbb győzelem születik a terrorellenes műveletben, annál nagyobb az esélye annak, hogy a következő világpolitikai időszak az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a civilizált együttműködésről fog szólni” – mondta. Ezzel kapcsolatban pedig
reményét fejezte ki, hogy a globális békepárti többség hangja fel tud erősödni az ENSZ-ben a transzatlanti világ „háborús pszichózisával” szemben.
A miniszter közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani minden olyan törekvésben, amelynek a célja a béke előmozdítása, az országok közötti kulturált együttműködés. „Mi őszinte, nyílt, békepárti külpolitikát folytatunk, egy olyan külpolitikát, amely a kölcsönös tiszteletre törekszik. Ezért látható, hogy bár mi a nyugati szövetségi rendszerek tagjai vagyunk, NATO- és európai uniós tagországok, de tudunk beszélni a keleti országokkal is” – húzta alá.
Magyarország azon kevés államok egyike a világon, amelyek a szélrózsa minden irányába és a politikai rendszerek minden irányába képesek értelmes párbeszédet folytatni. Ezért mi természetesen rendelkezésre állunk
– jegyezte meg.
Végül pedig tudatta, hogy több amerikai vállalat vezetőjével is találkozni fog a napokban New Yorkban és Bostonban. Üdvözölte, hogy a hazánkban a második legnagyobb beruházói közösséget adó amerikai cégek „nem politikai propaganda, hanem a valóság alapján ítélnek meg egy-egy beruházási helyszínt”. „Az amerikai vállalatok bizalma Magyarország iránt töretlen (.) Jónak ítélik a magyarországi beruházási környezetet, kedvezőnek, s ezért remélem, hogy most a következő két napban is tudunk kötni egy-két olyan megállapodást, amely újabb és újabb beruházásokat fog eredményezni” – fűzte hozzá.
Borítókép: Szijjártó Péter New Yorkban az ENSZ közgyűlésén (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)