Szijjártó Péter egy magyar–ukrán csúcstalálkozó lehetőségével kapcsolatban megismételte, hogy akkor kerülhet sor erre, ha a kárpátaljai közösség visszakapta a jogokat, amelyekkel 2015-ben rendelkezett.
Nem az ígérvény megtételekor, hanem amikor visszakapták a jogokat, akkor lehet csúcstalálkozó. Mi készen állunk rá. Elvárásaink világosak, azt tizenegy pontban átadtuk. Folyamatosan beszélek Jermak kollégával, Kuleba kollégával, tudják, hogy mit szeretnénk, tudják, mik az elvárásaink, és remélem, hogy egyszer majd figyelembe is veszik őket
– fogalmazott.
Az Egyesült Államok ukrajnai támogatási csomagjának elfogadására vonatkozó kérdés kapcsán közölte, hogy ennek az értékelését az amerikai választópolgárokra kell bízni, akiknek novemberben lehetőségük lesz véleményt nyilvánítani arról, milyen jövőt gondolnak a világnak béke vagy háború szempontjából. – Őszintén reméljük, hogy a döntés majd inkább a béke felé viszi a világot, s nem a háború eszkalálódása irányába – mondta.
Mi úgy gondoljuk, hogy a fegyverszállítások meghosszabbítják a háborút, további emberek halálához vezetnek, további pusztításhoz vezetnek, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ez az álláspontunk elég erőteljes kisebbségben van Európában, de attól még létezik, és attól még kitartunk ezen álláspontunk mellett
– tette hozzá.
Majd leszögezte, hogy a konfliktus kizárólag diplomáciai rendezéssel érhet véget, a béketárgyalásoknál pedig minden háborúzó félnek ott kell ülnie az asztalnál.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!