Megállapították Raiszi helikopterének pontos helyét

Jelzés is érkezett a helikoptertől.

2024. 05. 19. 21:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka azt közölte, hogy

Megállapították a Raiszi helikoptere lezuhanásának pontos helyét, és onnan jelzés is érkezett.

Azt is közölték, hogy a parancsnok a helyszínre utazik. 

Ahogy arról lapunk is beszámolt, kényszerleszállást hajtott végre az iráni elnököt és a külügyminiszter is szállító helikopter vasárnap. Információk szerint a gép Irán Kelet-Azerbajdzsán tartományában szállt le, az első hírek szerint baleset volt, később azonban arról számolt be a média, hogy a rossz időjárás, a heves széllökések és a köd miatt kellett megszakítania útját.

A mentést azonban nagyban megnehezítette, hogy nem tudták pontosan hol landolt a helikopter, a mentőcsapatok pedig a sűrű köd miatt sem tudtak könnyen haladni, és légijárművekkel sem tudtak részt venni a mentésben a rossz idő miatt.

A kereséshez több ország is felajánlotta segítségét, Törökország kutató-mentő felszerelést küldött, az  Európai Bizottság pedig aktivált egy műholdas térképszolgáltatást, hogy segítsen az iráni elnök helikopterének keresésében. 

A Tasnim hírügynökség azt közölte, hogy 

nemrég jelet fogtak a lezuhanás helyszínéről a helikopterről és a személyzet egyik tagjának mobiltelefonjáról. A mentőcsapatok jelenleg is a területre tartanak.

Borítókép: A mentésben és keresésben részt vevők egyeztetése (Forrás: Telegram)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.