
– Fellázadhatnak az emberek az eredmények ellen? Káoszba süllyedhet az ország?
– Először is azt kell mondanom, hogy ez a helyzet még csak most kezdődik, a venezuelai lakosság nem fogadja el az eredményeket, hanem az utcán tiltakoznak. Az ellenzék, María Corina Machado és Edmundo González Urrutia nem fogadják el az eredményeket.
Számos állam sem ismeri el az eredményeket, többek között Argentína, Chile, Costa Rica. A hazámban súlyos válság és zűrzavar lesz az elkövetkező napokban. Fontos lenne, hogy az európai intézmények és országok elítéljék a csalást, mert az segít abban, hogy az igazából megválasztott elnök, Edmundo González Urrutia kerüljön hatalomra, mert ő nyerte igazából a választásokat.
Tehát ez csak a harc kezdete. Nicolás Maduro maga is mondta, hogy vérfürdő lesz. De amit néhány héttel ezelőtt nem mondott, az az, hogy ő fogja provokálni ezt a vérfürdőt.
– Hogyan értékeli, hogy egy európai ország volt miniszterelnöke, a spanyol szocialista José Luis Rodríguez Zapatero választási megfigyelőként segíti Madurót és rendszerét?
– José Luis Rodríguez Zapatero nem szívesen látott személy a hazámban, ő csak egy bábu Nicolás Maduro kezében. És nem ő az egyetlen, aki támogatja ezt a csalást, hanem Irán, Kína, Oroszország és a Puebla-csoport is. Venezuela egy olyan hely lett, ahol szabadon gyakorolhatják az illegális tevékenységeiket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!