„A nemi identitás meghatározásának szabadsága” jog

Az Ordo Iuris lengyel konzervatív jogi agytröszt szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) gyakorlatilag kimondta, hogy mindenkinek joga van a börtönökben saját belátása szerint megválasztani a nemét.

Forrás: V4NA2024. 08. 24. 6:20
börtön, fegyház, ítélet,
Illusztráció Fotó: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EJEB idén júliusban úgy döntött, hogy Lengyelország megsértette egy férfi fogoly magánélethez való jogát, mivel a börtön, ahol a büntetését töltötte, nem biztosított számára női hormonokhoz való hozzáférést – írja a V4NA hírügynökség. 

Filip Bator, az Ordo Iuris munkatársa azzal érvelt, hogy az EJEB most gyakorlatilag kimondta, hogy mindenkinek joga van „megváltoztatni a nemét”. „Az EJEB ítélkezési gyakorlatának köszönhetően az európai országok túlnyomó többsége elismeri a »nemet« mint a magánidentitás egy olyan formáját, amelyet bárki saját belátása szerint választhat magának” – mondta Bator a Brussels Signalnak.

Szerinte ez azt jelenti, hogy „bárki követelheti az olyan orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, amelyek lehetővé teszik, hogy valaki az ellenkező nemhez hasonlítson, és a »nemváltoztatás« jogi elismerését az állam részéről is”. „Ami újdonság, az ennek a jognak a kiterjesztése a fogvatartottakra, akik mostantól elvárhatják, hogy a börtönbüntetés letöltése alatt legalább hormonterápiához való hozzáférést biztosítsanak számukra” – emelte ki Bator.

„Az EJEB ítéletében szerepel a »transzszexualitás vélelme«, amely szerint a felperes puszta állítása, hogy ő nő, elegendő ahhoz, hogy jogi értelemben nőként ismerjék el”, aminek következtében a bíróság elrendelte „a női hormonok beadását a fogvatartottnak orvosi vélemény kikérése nélkül.”

A lengyel elítéltet 2013-ban 11 év börtönbüntetésre ítélték betöréses lopásért, és a büntetés letöltése alatt kezdte magát nőként azonosítani.

A mentális állapota 2018-ban romlott meg, majd kasztráltatta magát. A kórházi kezelés után a leírás szerint megtámadott egy börtönőrt, ezt követően veszélyes rabnak minősítették.

Az illető követelte, hogy nőként ismerjék el, és kérte, hogy női hormonokat kapjon. Ezt végül az egyik orvos kételyei ellenére végrehajtották, és a kezelést a következő két évben folytatták.

2020-ban a foglyot áthelyezték egy másik börtönbe, ahol az egészségügyi személyzet másként vélekedett a hormonkezeléséről. Az új létesítmény személyzete azzal érvelt, hogy a nemi diszfóriát nem állapították meg, és hogy a hormonterápia folytatása növelné a fogoly rákos megbetegedésének kockázatát. A nemi diszfória olyan állapotot jelent, amely szorongást vagy kellemetlenséget okoz amiatt, hogy egy személy nemi identitása nem egyezik a születési nemével.

A fogoly ügyvédje panaszt nyújtott be az EJEB-hez, azzal vádolva Lengyelországot, hogy megsértette ügyfele magánéletének tiszteletben tartásához való jogát. A fogvatartott jogi csoportja ötvenezer euró kártérítést és a hormonterápia újraindítását követelte. A strasbourgi bíróság ideiglenes végzést adott ki a terápia újraindítására.

Idén júliusban az EJEB hat az egy ellenében hozott ítéletében megállapította, hogy Lengyelország megsértette a fogoly emberi jogait, és nyolcezer euró kártérítést ítélt meg.

Többségi véleményében a bíróság úgy ítélte meg, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való jog magában foglalja „a fizikai és társadalmi identitás védelméhez való jogot”, és hogy „a nemi identitás meghatározásának szabadsága” is jog. Az EJEB elutasította a lengyel kormány érveit, amelyek szerint a börtönintézményt a beteg egészségéért való aggodalom vezérelte.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.