Sir Keir Starmer brit miniszterelnök első hivatalos római látogatása előtt kijelentette, hogy példaként tekint Olaszország azon tervére, amely szerint a tengerből kimentett migránsokat Albániába küldenék menedékjogi kérelmük elbírálására. A megbeszélés napirendjén kiemelt helyen szerepel majd a migráció és az, hogy az Egyesült Királyság mit tanulhat Olaszországtól – az Európai Unió azon tagországától, ahová a legtöbb migráns érkezik, így a legnagyobb bevándorlási krízissel néz szembe.
Arcpirító amnéziában szenved a brit kormányfő
Az Egyesült Királyság nehezen tud reagálni a La Manche csatornán kialakult migránsválságra.

Az Olaszország által finanszírozott és irányított két központ évente akár 36 000 migránst is befogadhat. Az ott tartózkodók menedékjogot kérhetnek majd Olaszországban. Ha elutasítják őket, akkor kitoloncolás vár rájuk. Míg az albán kormány azt sugallta, hogy egy ilyen megállapodás csak Olaszországgal, a legközelebbi európai szövetségesével köthető, Starmer érdeklődést mutatott a kiszervezési modell iránt, és az európai politikai közösség júliusban, a Blenheim-palotában tartott csúcstalálkozóján tárgyalásokat folytatott olasz és albán kollégájával.
A BBC brit közmédia arról ír, hogy Starmer és Meloni ellentétes politikai oldalon állnak, azonban mindkettőjüknek fontos, hogy egy kulcsfontosságú európai kapcsolatra építsenek. Az ENSZ adatai szerint idén eddig alig több mint 43 ezren érkeztek, míg 2023-ban összesen csaknem 158 ezren. Néhányan Franciaországon keresztül próbálják folytatni útjukat, egészen Nagy-Britanniáig.
A jelek szerint Starmer súlyos amnéziában szenved, hiszen nem is olyan régen, a parlamenti választási kampányában még központi elem volt az úgynevezett Ruanda-terv meghiúsítása, amelyet még a konzervatív kormány dolgozott ki.
Ennek keretében az Egyesült Királyságba illegálisan érkező migránsokat Ruandába telepítették volna át, amíg elbírálják a menedékkérelmüket. Ami a politikai ellenfél esetében felháborító és elvetendő példa volt, az most Olaszország esetében követendő példa a munkáspártiaknak. Szakértők szerint ezzel saját magából csinál bohócot a brit kormányfő.
Az Egyesült Királyság nehezen tud reagálni a La Manche csatornán kialakult migránsválságra, a Franciaországból érkezők száma pedig a tavalyinál is magasabb. Vasárnap nyolc ember halt meg, amikor egy hajó felborult a La Manche csatornán.
Borítókép: Sir Keir Starmer brit miniszterelnök (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkij újabb korrupcióellenes hivatalt fejezett le
Ukrajna három, korrupcióval foglalkozó hivatalt alakított át.

Neves amerikai elemző állítja, Ukrajna vereséget szenved
Az országot Oroszország-barát kormány irányíthatja majd.

Tömegesen toloncolják ki az afgánokat, Kabul tiltakozik
Iránból három hónap alatt közel kétmillió, Pakisztánból több mint 180 ezer afgánt toloncoltak ki – a tálib vezetés szerint ez sérti a nemzetközi normákat és az iszlám értékeket.

Csehország: az izraeli–palesztin konfliktust kétállami megoldással kell lezárni
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk