A Salvini elleni per lefolytatására kijelölt Calogero Ferrara ügyész a vádemelés során arra hivatkozott,
hogy a nemzetközi egyezmények szerint tengeri mentés esetén még feltételezett, vagy valós bűnözők, vagy terroristák sem maradhatnak a nyílt vízen. Őket is meg kell menteni.
Hozzátette, a biztonságos mentési művelet a szárazföldön ér véget. Az olasz hatóságok feladata egy biztos kikötő kijelölése, akkor is, ha az nem feltétlenül a legközelebbi kikötő. Úgy vélte, ezt kellett volna tenni az akkori kormánynak is. Azt is hangsúlyozta, a korábban kihallgatott miniszterek és hivatalnokok tanúvallomásai sem támasztják alá, hogy tudomásuk lett volna arról, hogy az Open Arms civil hajó fedélzetén terroristák, fegyverek vagy propagandaanyag érkezett volna Olaszországba. Marzia Sabella palermói helyettes ügyész vádiratában azt hangsúlyozta, hogy az emberi jogok a határok védelme felett állnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!