Vita és harc a mélytengeri ásványokért

A még el sem indult mélytengeri bányászat nehéz és mindeddig megválaszolatlan kérdéseket vet fel. Egyelőre azt sem tudni például, hogy mikor kezdődik majd a tényleges bányászat. Ami az országok fennhatósága alatt álló vizeket illeti, ez talán a Norvég-tengerben fog először megtörténni, potenciálisan néhány éven belül.

A kínai „Pioneer II” mélytengeri nehézbányászati jármű tengeri próbaútja Fotó: Xinhua via AFP

Felmerül a tengeri élővilág közvetlen károsítása, a fajok és ökoszisztémák hosszú távú megzavarása, valamint a halászatra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt lehetséges hatások. A szakértők gazdasági aggályokat is megfogalmaztak: ugyan a kitermelés a tengeren történne, a mélytengeri bányászathoz szükség lenne parti létesítményekre is, mind a feldolgozáshoz, mind a kibányászott ásványok átrakodásához. Ehhez földvásárlás és területfejlesztés volna szükséges, ez pedig a tapasztalatok szerint élőhelycsökkenéshez vezet, ami a tengeri erőforrásoktól függő part menti közösségeket érinti a leginkább.

Az Oeconomus megjegyzi, számos szakember, kormány és vállalat úgy véli, hogy amíg nem kapunk pontosabb képet arról, mivel is járna a mélytengeri bányászat, moratóriumot kell rá elrendelni. Ezt követeli több mint 44 ország közel 830 tengertudósa és szakpolitikusa egy közös nyilatkozatban, továbbá többek között a Google, a világ második legnagyobb bányavállalata, a Rio Tinto, valamint egyes autógyártók is.

A mélytengeri bányászat támogatói azzal érvelnek, hogy az segíthet kielégíteni a világ kritikus ásványi anyagok iránti igényét, ami egyre inkább növekedni fog, ahogy az országok fokozzák a szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére irányuló erőfeszítéseiket. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a karbonsemlegesség eléréséhez a világnak a mai mennyiség legalább négyszeresére lesz szüksége a polifémes gumókban található fémekből. 

Érvként hangzik el a mélytengeri bányászat mellett például az, hogy általa elkerülhető lenne a felszíni bányászat okozta környezetkárosítás, amely – például az erdők kivágása és az ivóvízforrások szennyezése révén – a bányák közelében élőkre is hatással van. Az ellenzők szerint ez az érvelés hamis, mivel a mélytengeri bányászat nem váltaná ki a szárazföldi bányászatot, a támogatók szerint azonban a mélytengeri bányászat még ebben az esetben is kevésbé lenne káros, mint a szárazföldi.

Támogatói szerint az is a mélytengeri bányászat mellett szól, hogy a kritikus fontosságú ásványi anyagok szárazföldi lelőhelyei néhány országban koncentrálódnak, ami növeli az ellátási kockázatokat. A Kongói Demokratikus Köztársaság például az egyik legnagyobb kobaltkészletekkel rendelkező ország, ám egyes részein konfliktusok dúlnak. 

Ami az Európai Uniót illeti, az Európai Bizottság és a tagállamok egy részének a hozzáállása is jelentősen megváltozott az elmúlt mintegy tíz évben.

Egy 2012-ben kiadott kiadványban a bizottság még kedvezően ítélte meg a mélytengeri bányászat potenciálját, a következő évtized során pedig az „Európa óceánjaiban rejlő kiaknázatlan lehetőségek kihasználása” érdekében az EU több mint 100 millió eurót fordított mélytengeri bányászattal kapcsolatos kutatásokra. Az Európai Parlament azonban egy 2018-as állásfoglalásában arra szólította fel a bizottságot és a tagállamokat, hogy ne támogassák a mélytengeri bányászatot a korábban részletezett aggályok miatt. Ennek eredményeként a bizottság által 2020-ban kiadott uniós biodiverzitási stratégia már azt az álláspontot képviseli, hogy a mélytengeri bányászatot nem szabad elkezdeni a tengeri környezetre, a biodiverzitásra és az emberi tevékenységekre gyakorolt hatásának kellő megismerése, valamint a tengeri környezetre csupán mérsékelten káros technológiák rendelkezésre állása nélkül. Bár a bizottság és a parlament most lényegében közös álláspontot képvisel, nincs közös uniós álláspont – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében.

Borítókép:  A kínai „Pioneer II” mélytengeri nehézbányászati jármű tengeri próbaútja (Fotó: AFP)