A család van a középpontban

Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád Családügyi Kongresszust szervezett a hétvégén Dubrovnikban, amelyen az európai jobbközép erők képviselői is részt vettek. A konzervatív erők által kezdeményezett eseményen részt vettek a Patrióták Európáért pártcsalád politikusai is, a Liga képviselői, valamint a Fidesz politikusai is. Gál Kinga hangsúlyozta, a család lehet az egyik fontos összekötő téma, amelyben a konzervatív európai pártok együttműködésének kulcsfontosságú szerepe lehet.

2024. 10. 20. 12:39
Család, illusztráció

ika Glitter / https://www.pexels.com
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy véli a meghívás azt üzeni, hogy vannak olyan közös értékek, vannak olyan közös célok, amiben a jobbközép erők együtt tudnak működni az elkövetkező időszakban. Bár ez eddig is így volt, de most erősebbé tud válni. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, ezeken a közös pontokon, mint például a családpolitika kell komoly, erős szövetséget építeni az Európai Unióban. A konzervatív jobboldalon ugyanazt vallják a családok és a gyermekek védelméről, hogy az erős európai nemzetek záloga a család. Gál Kinga az is kiemelte, hogy a magyar családpolitika példaértékű. Követendő a nemzeti elkötelezettségű pártok számára is mindegyik tagállamban egész Európában, de világszerte is. 

A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy problémát jelent az európai politikai felfogásban a döntéshozók szintjén, hogy a gyermekek iránti felelősséget kivonták a döntéshozatali egyenlegből. Pontosan ez az oka annak, hogy hibás politikai döntések születnek. Hangsúlyozta, minden törvényhozó számára meghatározó kell legyen az, hogy a gyermekek iránti felelősséggel hozzák meg a döntéseiket az elkövetkező években. Ebben a kérdésben is szoros együttműködést szorgalmaz az európai konzervatív barátokkal a családkongresszuson. 

Beneda Attila a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár a panelbeszélgetésen illusztrálta, hogy Magyarország Alaptörvénye védi a házasság intézményét, mint férfi és nő közötti szövetséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját, amelyben az anya nő, az apa férfi. Elmondta, hogy a magyar kormány családpolitikájának célja, hogy folyamatosan javuljon a családok anyagi helyzete, valamint bővüljenek a fiatalok életkezdési lehetőségei és lakhatási feltételei. Ismertette azt is, hogy Magyarországon 2010-ben bekövetkezett családbarát fordulat óta a környezet és az intézkedések is családbaráttá váltak. 

Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a magyar kormány számára a család intézményének helyreállítása, mivel az elmúlt mintegy fél évszázad rengeteg kárt és rombolást okozott. Utalt a kommunista diktatúra társadalom- és vallásellenes örökségére, vagy a rendszerváltás utáni szociálliberális kormányok családellenes intézkedéseire. Hozzáfőzte a mai fogyasztói társadalom is megpróbálja lerombolni a nemeket, az identitást, a vallást és a családot, mindazokat az értékeket, amelyeket 2010 óta a jobboldali kormányok megőriznek és erősítenek.

Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet helyszínen tartózkodó külügyi igazgatója kiemelte: a magyar jelenlét szimbolikája is fontos, hiszen Gál Kinga nemcsak a Fidesz, hanem a Patrióták Európáért frakció alelnöke is, ráadásul az első alelnök. Világos, hogy az európai konzervatívok is látják, a szuverenista pártoknak együtt kell működni. Hiábavaló az európai baloldal próbálkozása, hogy éket verjen az ECR és a Patrióták közé. Ez a meghívás is látványos cáfolata annak, hogy a Fidesz és Patrióták el lennének szigetelve az Európai Parlamentben. A szimbolikán túl legalább ilyen fontos a magyar családpolitikai jó gyakorlat elismerése is a kormány meghívásával. 

Több megszólaló is hivatkozott és dicsérte a magyar intézkedéseket, Mateusz Morawiecki tette ezt úgy, hogy barátjának nevezte a magyar miniszterelnököt.

 Mindennek a nemzetközi jelentősége abban áll, hogy megerősítik a Fidesz–KDNP, illetve a magyar kormány európai szövetségeseit: reálisak és sikerrel megvalósíthatók azok a célkitűzések, amelyekkel a saját országaikban fellépnek a családok védelmében.

Borítókép: Illusztráció, család

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.