Agresszív migránsok miatt tüntettek a spanyolok Baszkföldön

Az embereknek elegük lett abból, hogy az észak-afrikai bevándorlók rendszeresen utcai verekedéseket provokálnak, ráadásul egyre több bűncselekményt követnek el.

2024. 10. 15. 20:05
 Illegális migránsok tömegei alatt roskadozik Spanyolország
Illegális migránsok tömegei alatt roskadozik Spanyolország Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Migránsok ellen tüntettek a helyiek a spanyolországi Baszkföldön. A Pasajes nevű település egyik észak-afrikai bevándorlók által elfoglalt privát épülete előtt több mint háromszáz ember gyűlt össze. 

A lakók azt mondják, hogy elegük van abból, hogy az ott és a környéken élő afrikai fiatalok rendszeresen erőszakos utcai verekedéseket provokálnak egymás között, ráadásul óriási koszt hagynak maguk után. Hozzátették, hogy nagyon aggasztja őket a közbiztonság hiánya, és már nem mernek a környéken elsétálni, mert egyrészt nem bírják elviselni az ott terjengő szagot és látványt, másrészt tartanak attól, hogy valamelyik konfliktusban végül őket is megtámadják.

Az elmúlt hetekben a rendőrség hét embert vett őrizetbe az egyik tömegverekedés után, amelyben különböző eszközökkel, köztük fazekakkal, botokkal, késekkel és egyéb fegyverekkel támadták meg egymást. Ketten olyan súlyosan megsérültek, hogy kórházi ellátásra szorultak. De nem ez az egyetlen probléma a Pasajesben élő migránsokkal. A lakosok arra is felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben rengeteg bűncselekmény is hozzájuk volt köthető. Volt, aki egy helyi nőt rabolt ki, egy másik néhány fiatal sportfelszerelését és mobiltelefonját vitte magával. A lakók nem elégedettek a rendőrök munkájával, azt mondják, hogy hiába fogják el őket, végül nem tudják megfelelően kezelni ezeket az erőszakos lopási eseteket, és mindannyiukat szabadon engedik.

Félünk

– hangsúlyozta a Diario Vasco című regionális lapnak az egyik helybeli, aki szemtanúja volt az egyik közelmúltbeli utcai balhénak. – Ki kell dobnunk ezeket az embereket a városunkból, még mielőtt valami sokkal rosszabb történik. Most még csak egymást ütik, de legközelebb már ránk támadhatnak – hangsúlyozták a helyiek, majd ezzel együtt sürgős változást követeltek a hatósági eljárásokban, illetve a közbiztonság visszaállítására szólították fel az önkormányzatot és a rendőrséget is, még mielőtt a jelenleginél is súlyosabb incidensek történnek.

Borítókép: Illegális migránsok tömegei alatt roskadozik Spanyolország (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.