Itthon is nagy érdeklődés övezi az amerikai elnökválasztás kampányát, sokan várják izgatottan az eredményeket. Azonban november 5-én törvényhozási választásokat is tartanak az USA-ban, és ezek eredménye alapvetően határozza majd meg a 2025. január 20-án beiktatásra kerülő új elnök mozgásterét – olvasható a Mandiner cikkében, amelyet Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője írt.
A szakértő elmagyarázta, hogy az Egyesült Államok törvényhozása kétkamarás. A felsőház a Szenátus, melynek 100 tagja van, minden állam egységesen két szenátort választ. E kamara különlegessége, hogy nem egyszerre szavaznak a választók minden tagjáról, hanem kétévente a mandátumok egyharmada kerül sorra, így egy szenátort hat évre választanak meg. Az alsóház a képviselőház, melynek 435 tagját csak két évre választják az amerikaiak, azaz minden alkalommal a teljes testületről újra szavaznak.
Itt a képviselet lakosságarányos, tehát minél népesebb egy állam, annál több képviselője van.
A két kamara nem teljesen egyforma jelentőséggel bír. A képviselőház normális viszonyok között a kevésbé fontos, ugyanis a jelentős kinevezések (miniszterek, nagykövetek, bírók) nem érintik, így alapesetben csak a törvényalkotásban és esetleg vizsgálóbizottságok felállításában van szerepe. Egészen más a helyzet válság idején: elég csak arra gondolni, hogy az elnök elleni alkotmányos vádeljárást (impeachment) kizárólag itt lehet kezdeményezni.
A felsőháznak csak az eljárás későbbi szakaszában van köze ehhez, mindig az alsóházból indul a folyamat. De van még egy, kevésbé ismert szerepe a képviselőháznak: ha egyetlen elnökjelölt sem szerzi meg a minimálisan szükséges 270 elektori szavazatot, akkor itt dől el, ki lesz az államfő.
Ugyan utoljára a 19. században volt arra példa, hogy a képviselőházra maradt az elnök megválasztása, teljesen nem lehet kizárni ezt az eshetőséget. Előfordulhat ugyanis, hogy Donald Trump és Kamala Harris is 269 elektori szavazatot szerez, azaz döntetlen alakul ki közöttük. Ekkor jön képbe a képviselőház, amely eldönti a meccset kettejük között, mégpedig nem is akárhogy. Ebben a különleges helyzetben nem egyenként szavaznak a képviselők, hanem államonként, hiszen az elnökválasztás logikája szerint nem az emberek, hanem az államok választanak államfőt.
Ez az indok magyarázza az európai szemmel igen furcsának tartott elektori rendszer létezését is,
így nem meglepő, hogy annak kiegészítője, a képviselőházi elnökválasztás is eszerint működik.
Itt azonban – ellentétben az elektori rendszerrel – nem lakosságarányos a szavazatok elosztása, hanem minden államnak egy szavazata van. Az egyes államok szavazatait az dönti el, hogy az adott államban megválasztott képviselők többsége kire szavazna. Így az az állam, ahonnan több republikánus képviselő érkezett, vélhetően Donald Trumpot, míg ahonnan a demokraták érkeztek nagyobb számban, vélhetően Kamala Harrist támogatja majd. Ez egyébként a republikánusoknak kedvező felállás, ugyanis több államban élveznek többséget a képviselői delegációban, mint a demokraták. Vélhetően ez így marad majd az idei választást követően is. Fontos tudni tehát, hogy ha ez az egyébként valószínűtlen eset áll majd fenn, akkor nem az lesz az érdekes, hogy mely párt van többségben az alsóházban, hanem hogy hány államnak van jobb-, és hánynak baloldali többségű delegációja.
Amint arra utaltunk, a képviselőházba az egyes államok lakosságuk arányában küldhetnek tagokat. Ennek megfelelően jelentős különbségek vannak az egyes államok delegációinak mérete között, nem úgy, mint a Szenátusban, ahol minden államnak egységesen két törvényhozója van. Az USA legnépesebb állama Kalifornia, ahonnan 52 képviselő érkezik az ülésteremnek helyet adó Capitoliumba, míg több olyan állam is van, amelynek pusztán egyetlen képviselője van (pl. Wyoming). Minden képviselőt egyéni választókerületben, közvetlenül választanak meg a polgárok, pártlistákra nincs példa. A legtöbb államban az első helyezett minden további nélkül mandátumot nyer, néhány helyen bonyolultabbak csak a szabályok. Minden választókerületnek körülbelül ugyanakkora lakossága van annak érdekében, hogy az egy ember – egy szavazat elv érvényre juthasson.
A választókerületek nagy részét besorolhatjuk a biztos republikánus vagy biztos demokrata kategóriákba,
így ahogy az amerikai politikában általában, a csatatér körzeteken fog múlni, mely párt szerez többséget. Jelenleg szűk republikánus többség uralkodik a Házban, mely a 2022-es félidős választáson alakult ki. A felmérések alapján ismét nagyon szoros lesz a meccs a két párt között az alsóház uralásáért, így bármelyik oldal szerez is több helyet, földcsuszamlásra nem számíthat.
Tekintettel arra, hogy nagyjából 20-30 körzetben fog eldőlni a többség sorsa, nincs lehetőség egyenként bemutatni az összes izgalmas körzetet. A képviselőház várható erőviszonyait jóval nehezebb megtippelni, mint a Szenátusét, itt bármelyik párt megszerezheti a többséget. S bár van jelentősége a körzetek társadalmi profiljának és a jelöltek személyének is, talán mégis az áll a legközelebb a valósághoz, ha azt mondjuk, hogy a Ház többsége arra fog dőlni, amerre az elnökség sorsa is. A felsőházban – mint azt az arról szóló cikkben írtuk – szinte biztos a republikánus többség, de az alsóházban jóval kiegyenlítettebbek az esélyek.
Van még egy fontos tényező, amit meg kell említeni a képviselőház kapcsán: a választókerületek határainak módosítása.
Erre alapvetően tízévente kerül sor, ugyanis minden népszámlálást követően ellenőrizni kell, hogy miképp változott az államok és a körzetek lakossága. Az egy ember – egy szavazat elv érvényesülése érdekében ilyenkor elvesznek körzetet azoktól az államoktól, ahol az USA teljes népességéhez képest csökkent a lakosság aránya (legutóbb ilyen volt pl. Kalifornia is, története során először), míg hozzáadnak azokhoz, ahol ugyanez az arány növekedett (pl. Florida). Emellett a körzetek számának változatlansága mellett is lehetnek módosítások a határok tekintetében a népesség változása miatt. A választókerületek kialakítása minden alkalommal komoly politikai viták mellett zajlik, ugyanis a legtöbb államban a helyi törvényhozás joga a körzethatárok meghúzása, s így a republikánus többségű államokban inkább a jobboldalnak, míg a demokraták vezetése alatt főként a baloldalnak kedvező módon húzzák meg a vonalakat.
A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják el.
Borítókép: Az amerikai Capitolium (Fotó: AFP)
