Magyarország adott otthont az eddigi legnagyobb diplomáciai csúcstalálkozónak, amelyen több mint negyven különböző delegáció képviseltette magát, köztük az európai intézmények, uniós tagállamok, valamint tagjelölt országok, mint például Törökország és Grúzia. A találkozó nem csupán Magyarország geopolitikai helyzetét emelte ki, hanem az Európai Unió jövőbeni irányát is befolyásolhatja. Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a találkozó „egyértelműen jelzi Magyarország fontos szerepét az Európai Unióban és a nemzetközi diplomácia világában, ami egyre több állam figyelmét vonzza”.
A diplomáciai eseményen az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is jelen volt, aki bár kritikus megjegyzéseket tett, ellátogatott egy magyar állam által fenntartott ukrán iskolába. Dornfeld úgy véli, hogy ez a gesztus „a két ország közötti közeledés szándékát jelzi, és lehetőséget teremt arra, hogy Ukrajna újragondolja a magyar kisebbség helyzetét érintő politikáját”. Hozzátette:
most Zelenszkij személyesen láthatta, hogy milyen támogatásban részesülnek az ukrán menekültek Magyarországon. Ez példát mutathat számára, és remélhetjük, hogy Ukrajnában is pozitívan fogják értékelni a magyar kisebbség helyzetének javítására irányuló törekvéseket.
A találkozó egyik fontos témája az európai versenyképesség növelése volt, amit Dornfeld Európa egyik legnagyobb kihívásának nevezett.
Az autóipar visszaesése és az energiaárak drágulása miatt Európa gazdasága jelenleg komoly nehézségekkel néz szembe. Az autóipar, amely az európai gazdaság húzóágazatának számít, jelentős veszteségeket szenvedett el. Ez egyértelmű jelzés arra, hogy sürgős gazdasági reformokra van szükség
– mondta a szakértő.
Dornfeld kiemelte, hogy a Draghi-jelentés és a magyar EU-elnökség programja is rávilágított a gazdaság megújításának fontosságára. – Az európai vezetők most már felismerik, hogy az európai versenyképesség megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa a globális gazdaság fontos szereplője maradhasson – mondta a szakértő.