Ötéves kisgyerek holttestét találták meg a mentőcsapatok az árvíz sújtotta Valencia régió egyik településén. A gyermek a múlt keddi vihar okozta áradások miatt vesztette életét, és az egyik keresőkutya találta meg a Chiva nevű településen. Holttestének azonosítása már folyamatban van. Ezzel egy időben a szintén valenciai Catarrojában viszont csodával határos módon élve sikerült megtalálni egy négytagú családot.
A természeti csapásnak, amely elsősorban Valenciát, valamint Kasztília-La Manchát és Andalúziát sújtotta, már 219 halálos áldozata van, de 93 főt még mindig eltűntként tartanak nyilván, köztük gyerekeket is, így az áldozatok száma a következő napokban várhatóan tovább emelkedik.
A mentőegységek szárazföldön, tengeren és légi úton is kutatják az áldozatokat, illetve a lehetséges túlélőket, de továbbra is szünet nélkül zajlik a kármentés, a legnehezebb feladatot az összesodort járműroncsok elvontatása jelenti. Csütörtökre átvizsgálták a catarrojai szupermarket parkolóját is, ahonnan szemtanúk beszámolói szerint kiabálásokat lehetett hallani. A keresőcsapat azonban végül nem talált senkit az ott lévő autókban. A legutóbbi sajtótájékoztatók szerint az elmúlt kilenc napban már 36 ezer embernek segítettek a többek között katasztóravédőkből, tűzoltókból és katonákból álló mentőegységek. Csütörtöktől georadarokat is bevetnek a munkálatok során, hogy feltérképezzék, mekkora a sár az elárasztott parkolókban, mélygarázsokban, illetve hogy megállapítsák, vannak-e valahol elsüllyedt autók. A katalán rendőrség, a Mossos pedig felajánlotta, hogy további kutyás egységekkel segítik Valenciát, hogy megkönnyítsék az elhunytak felkutatását.
Közben egyre súlyosabb konfliktusok alakulnak ki annak kapcsán, hogy a kormány, valamint az egyéb döntéshozó és felelős pozícióban lévő személyek megfelelően kezelték-e a vészhelyzetet, például időben értesítették-e a lakosságot a várható viharról, valamint a történelmi áradások után megtették-e a szükséges lépéseket. Nagyon sok településvezető és lakó panaszkodik ugyanis arra a sajtóban, hogy napokon keresztül senkit sem küldtek, hogy megmentsék, illetve segítsék őket.