Franciaország 109 milliárd eurót fektet be a mesterséges intelligenciába

Emmanuel Macron francia államfő vasárnap este bejelentette, hogy francia és külföldi befektetők a következő években 109 milliárd eurót fognak befektetni Franciaországban a mesterséges intelligenciába.

Forrás: MTI2025. 02. 10. 6:37
Fotó: Anadolu via AFP Forrás: Anadolu via AFP/2025 Anadolu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez Franciaország számára annak felel meg, amit az Egyesült Államok a Stargate-tel jelentett be. Ez ugyanaz

– tette hozzá a köztársasági elnök a France2 köztévének adott élő interjúban a párizsi nemzetközi mesterségesintelligencia-csúcstalálkozó (AI Action Summit) megnyitójának előestéjén.

Donald Trump amerikai elnök január közepén jelentette be, hogy a Stargate program részeként ötszázmilliárd dolláros beruházást eszközöl a mesterséges intelligenciába.

Emmanuel Macron a franciaországi befektetésekre példaként említette az Egyesült Arab Emírségek által aláírt befektetéseket, nagy amerikai és kanadai befektetési alapokat, de francia vállalatokat is, köztük az Illiad és az Orange távközlési szolgáltatót, valamint a Thales elektronikai csoportot.

A 109 milliárd eurós összeg magában foglal több, az elmúlt napokban bejelentett, adatközpontokat érintő beruházást.

A francia elnöki hivatal csütörtök este jelentette be, hogy az Egyesült Arab Emírségek harminc- és ötvenmilliárd euró közötti összeget fektet be egy óriási adatközpont építésébe – amely akár egy gigawatt számítási kapacitással is rendelkezhet – egy mesterséges intelligenciára összpontosító campus részeként, amely a legnagyobb lesz Európában. A Brookfield kanadai alap pedig pénteken jelezte, hogy 2030-ig húszmilliárd eurót kíván befektetni Franciaországban, ebből 15 milliárd eurót egy új adatközpont építésére az északi Cambrai városában.

Az adatközpontok a mesterségesintelligencia-verseny központi elemeivé váltak, olyan gigantikus épületek, amelyeket kifejezetten a mesterségesintelligencia-modellek fejlesztésére hoznak létre.

A Mistral francia startup cég, amely Le Chat néven a ChatGPT európai riválisaként számon tartott új virtuális asszisztenst fejlesztett ki, vasárnap bejelentette, hogy Párizs közelében építi fel első adatközpontját annak érdekében, hogy a teljes értékláncot ellenőrizni tudja a géptől a szoftverig.

A francia kormány az elmúlt napokban már bejelentette, hogy 35 új helyszínt jelöltek ki új adatközpontok számára.

Franciaország jelenleg több mint háromszáz adatközponttal rendelkezik, amivel az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság, Kína és Kanada után a hatodik legnagyobb befogadó ország a világon egy kormányzati jelentés szerint.

Emmanuel Macron az interjúban kiemelte a mesterséges intelligencia előnyeit az egészségügyben, például a rák elleni küzdelemben vagy bizonyos feladatok átruházásában a munka területén.

Nem tartozom azok közé, akik szerint ez mindent fel fog váltani

– hangsúlyozta az államfő, miközben a mesterséges intelligencia fejlődését félelmek kísérik bizonyos munkafeladatok megtartását, az internetes dezinformációk és a szerzői jogok tiszteletben tartását illetően.

Ezen diplomáciai, politikai, gazdasági, etikai és jogi kérdések megvitatására rendezi meg Franciaország hétfőn és kedden állam- és kormányfők, valamint az iparág vezetői részvételével a nemzetközi mesterségesintelligencia-csúcstalálkozót a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban. A találkozóra mintegy száz országból várják a résztvevőket, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnököt, J. D. Vance amerikai alelnököt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Olaf Scholz német kancellárt.

Az üzleti oldalról többek között az OpenAI vezetője, Sam Altman is részt vesz a rendezvényen.

Párizs megítélése szerint a rendkívül ambiciózus magánszereplőkkel szemben erős igény mutatkozik a szabályozásra. A francia elnök a csúcstalálkozó végére ezért egy nyilatkozatot ígért, amely a jogok, a környezet, az információ sérthetetlensége és a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó határozott elveket tartalmaz.

 

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: Anadolu via AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.