A líbiai főügyészség szerdán arról számolt be, hogy az 53 éves férfi lőtt sebek következtében halt meg. A családhoz közel álló források szerint a nyugati országrészben található Zintán városában, otthona udvarán ölték meg Szaif al-Iszlámot.

A négy támadó elmenekült a helyszínről. 2015-ben egy líbiai bíróság távollétében halálra ítélte Szaif al-Iszlámot azzal a váddal, hogy az apja, Moammer Kadhafi hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején békés tüntetők meggyilkolására buzdította a hatóságokat. 2021-ben Szaif al-Iszlám elnökjelöltként regisztrálta magát, de egy bírósági döntés kizárta a megmérettetésből – közölte az MTI.
2021-ben még arról szóltak a hírek, hogy Szaif al-Iszlám Kadhafi visszatérne a politikába. Az egykori líbiai diktátor, Moammer Kadhafi második fiának elnöki ambíciói voltak, erről a The New York Timesnak adott interjúban beszélt. A férfit apja egyik lehetséges örököseként tartották számon. Többek között Nagy-Britanniában is tanult, kiváló angoltudása és neveltetése miatt a Nyugat is ígéretes reformerként tekintett rá. A 2011-ben kirobbant úgynevezett arab tavasz, majd a nyomában járó katonai beavatkozás, amely megdöntötte Moammer Kaddhafi két évtizedes hatalmát és Szaif karrierjét is derékba törte.
Borítókép: Szaif al-Iszlám Kadhafi Tripoliban (Fotó: AFP/Imed Lamloum)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!