A mostani út különlegessége, hogy J. D. Vance nem egy szélesebb európai körút részeként érkezik, hanem kifejezetten Budapestre fókuszáló, célzott program keretében. A biztonsági előkészületek ennek megfelelően kiemelt szintűek.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a biztonsági protokoll ez esetben majdnem megegyező az amerikai elnökével.
Saját járműveket hoznak, mert ugyan a delegációk mozgatását a magyar rendőrség és a Terrorelhárító Központ biztosítja, de saját járművel történik ilyenkor az alelnök szállítása
– mondta lapunknak Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
A háttérben összetett munka zajlik. Az amerikai Secret Service a védett személy közvetlen biztonságáért felel, míg a külső biztosítást a magyar hatóságok – köztük a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ – látják el.
– fogalmazott.

J. D. Vance biztonsága jó kezekben
A szakértő arról is beszélt, hogy már a látogatást hetekkel megelőzően felveszik a kapcsolatot a magyar titkosszolgálatokkal, terrorelhárítással, a rendvédelmi szervekkel, és szoros együttműködés van a látogatás végéig, egészen addig, amíg az alelnök gépe el nem hagyja a magyar légteret.
Ennek az együttműködésnek van egy szabad szemmel is látható biztonsági része és van egy láthatatlan is, amikor például feltérképezik azt, hogy van-e ellenséges titkosszolgálat, terrorszervezet vagy akár egy magányos merénylő által jelentett veszély vagy támadás. Amikor megtörtént a programok egyeztetése, onnantól kezdődik el az ismert útvonalak, rendezvényhelyszínek bejárása és ellenőrzése
– tette hozzá.
Látványos része a biztonságnak az útvonal mellett lévő csatornafedelek lehegesztése, hiszen a csatornarendszer akár robbanóanyag elrejtésére vagy terroristák búvóhelyeként is szolgálhat.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!