Diplomáciai csatározás Nyugat-Szaharában

Marokkó az utóbbi időben érezhetően újra aktivizálta magát, hogy rendezze a némileg elfeledett konfliktusát, mindenekelőtt az Európai Unióban.

Aprónak tetsző, ám a diplomáciában nagyon is jelentős győzelmeket aratott Marokkó. Év elején Dakhla városában Gambia, múlt év végén El-Ajúnban a Comore-szigetek nyitott konzulátust. Ezzel elsőként létesítettek külképviseleteket a vitatott hovatartozású Nyugat-Szaharában. A két apró afrikai államnak Elefántcsontpart ágyazott meg, amely tavaly tiszteletbeli konzult nevezett ki a nyugat-szaharai fővárosba. Gambia és a Comore-sziget lépése inkább jelképes, de az effajta konfliktusokban a sikert éppen az ilyen apró győztes csaták jelentik. Ezek egyrészt legitimitást adnak, másrészt áttörhetik a gátakat; idővel akár jelentősebb országok is követhetik példájukat.

Marokkó az utóbbi időben érezhetően újra aktivizálta magát, hogy rendezze a némileg elfeledett konfliktusát. Mindenekelőtt az Európai Unióban: Brüsszelben tavaly megszavazták azt az egyezményt, amelynek értelmében tizenegy uniós tagállam a következő négy évben halászhat Marokkó és Nyugat-Szahara partjainál, összesen 208 millió euróért cserébe, amelyet főként a fenntartható halászatra kell fordítani. Az 1995 óta létező kétoldalú halászati megegyezést azután kellett újravizsgálni, hogy a Polisario Front gerillaszervezet megtámadta, arra hivatkozva, hogy a nyugat-szaharaiak beleegyezése nélkül aknázzák ki a vitatott hovatartozású térség természeti kincseit. Az Európai Bíróság először igazat is adott a függetlenségre törekvő szervezetnek, a döntéssel azonban végül szembe ment az Európai Parlament. Bár leszögezték, hogy Nyugat-Szaharát nem ismerik el Marokkó területeként, de emlékeztettek arra is, hogy a Polisariót sem tekintik a szaharávik hivatalos képviselőjének.

Marokkónak sikerült kihasználnia a dél-amerikai politikai változásokat is. Tavaly két kisebb állam, Salvador, majd Barbados is bejelentette, hogy visszavonják a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság elismerését. Egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatokat Marokkóval Venezuela újdonsült, bár egyelőre vitatott ügyvezető elnöke, Juan Guaidó. Ezeken kívül Marokkóban arra számítanak, hogy Bolíviában, Uruguayban és Ecuadorban is fordulat következhet a javukra. Az országban jól érzik, hogy saját kontinensünkön is nőtt a mozgásterük. Marokkó 2017-ben 33 év után tért vissza az Afrikai Unióba, állítólag 39 támogató szavazattal a kilenc ellenében, ami jól jelzi az erőviszonyokat.

Közben a Polisario egyre nehezebben tudja hallatni a hangját. Ebben szerepe lehet annak is, hogy fő támogatójuknál, Algériában tavaly megbukott Abdelazíz Buteflíka elnök. Az országnak jelenleg elég a saját belső problémáival megküzdenie, kevesebb energia jut a külpolitikai csatározásokra. Az új algériai elnök, Abdel-Madzsi Tebbun szűkszavúan úgy nyilatkozott, ezt a régi gyarmatosítás korabeli problémát az ENSZ-nek és az Afrikai Uniónak kellene megoldania.

Csakhogy az ENSZ legutóbbi, nagy reményekkel kecsegtető 2018-as béketárgyalásai zátonyra futottak. Azóta egészségi indokokra hivatkozva lemondott a konfliktus felelőse, az egykori német elnök Horst Köhler is. Bő fél évvel később utódját még mindig nem sikerült megtalálni, azaz nincs igazán politikai szándék a rendezésre.

Viszont egyre többen – köztük az Egyesült Államok – kezdik megelégelni, hogy az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója semmilyen eredményre nem jut, miközben több mint évi 52 millió dollárba kerül.

Harc a sivatagért

Nyugat-Szahara 266 ezer négyzetkilométeres, gyéren lakott, alig több mint félmillió lakosú, sivatagos terület Északnyugat-Afrikában. A spanyolok 1975-ös kivonulása után a foszfátban és más nyersanyagokban is gazdag területre a szomszédos Marokkó és Mauritánia is igényt tartott, miközben az őslakos szaharávik a Polisario Front vezetésével a függetlenségért harcoltak, Algéria támogatásával. A szaharávik 1976-ban kikiáltották a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot, melyet csak néhány állam ismer el (Magyarország nem). 1979-ben Mauritánia visszavonta követeléseit, a területet Marokkó vonta ellenőrzése alá. A Polisarióval folytatott 16 éves háború után az ENSZ közvetítésével 1991-ben békét kötöttek, azóta a fegyveres konfliktus szünetel.