Közben a Polisario egyre nehezebben tudja hallatni a hangját. Ebben szerepe lehet annak is, hogy fő támogatójuknál, Algériában tavaly megbukott Abdelazíz Buteflíka elnök. Az országnak jelenleg elég a saját belső problémáival megküzdenie, kevesebb energia jut a külpolitikai csatározásokra. Az új algériai elnök, Abdel-Madzsi Tebbun szűkszavúan úgy nyilatkozott, ezt a régi gyarmatosítás korabeli problémát az ENSZ-nek és az Afrikai Uniónak kellene megoldania.
Csakhogy az ENSZ legutóbbi, nagy reményekkel kecsegtető 2018-as béketárgyalásai zátonyra futottak. Azóta egészségi indokokra hivatkozva lemondott a konfliktus felelőse, az egykori német elnök Horst Köhler is. Bő fél évvel később utódját még mindig nem sikerült megtalálni, azaz nincs igazán politikai szándék a rendezésre.
Viszont egyre többen – köztük az Egyesült Államok – kezdik megelégelni, hogy az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója semmilyen eredményre nem jut, miközben több mint évi 52 millió dollárba kerül.
Harc a sivatagért
Nyugat-Szahara 266 ezer négyzetkilométeres, gyéren lakott, alig több mint félmillió lakosú, sivatagos terület Északnyugat-Afrikában. A spanyolok 1975-ös kivonulása után a foszfátban és más nyersanyagokban is gazdag területre a szomszédos Marokkó és Mauritánia is igényt tartott, miközben az őslakos szaharávik a Polisario Front vezetésével a függetlenségért harcoltak, Algéria támogatásával. A szaharávik 1976-ban kikiáltották a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot, melyet csak néhány állam ismer el (Magyarország nem). 1979-ben Mauritánia visszavonta követeléseit, a területet Marokkó vonta ellenőrzése alá. A Polisarióval folytatott 16 éves háború után az ENSZ közvetítésével 1991-ben békét kötöttek, azóta a fegyveres konfliktus szünetel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!