A vállaltnál jóval kevesebb oltóanyagot küld az Európai Unió tagállamainak a brit–svéd AstraZeneca a Reuters brit hírügynökség értesülése szerint. Az Európai Bizottságnak címzett, március 10-i keltezésű levelében a cég azt írja, hogy március végéig 30,1 millió dózist, áprilisban pedig húszmillió adag vakcinát küld az EU-nak. Az idei első negyedévre szóló harmincmillió csupán a harmada annak a mennyiségnek (kilencvenmillió), amelynek a leszállítását eredetileg vállalta a cég a bizottsággal kötött szerződésében.
Még kevesebb oltóanyagot szállít Európának az AstraZeneca
Több tízmillió dózis áll raktáron az Egyesült Államokban, mégse szállítják le az EU-nak.
Az AstraZenecát már februárban is számos bírálat érte az uniós tagállamok részéről, amiért nem teljesítette az EU-val megállapodott szállításokat – felborítva ezzel az oltási kampányok menetrendjét –, de továbbra is szállított az Egyesült Királyságnak. Pascal Soriot, az AstraZeneca elnök-vezérigazgatója a kritikákra reagálva február 25-én az Európai Parlamentben tartott meghallgatáson azt ígérte: negyvenmillió adag oltóanyagot igyekeznek küldeni március végéig. A Reuters beszámolója alapján most ezt a mennyiséget sem sikerül teljesíteniük.
Az EU messze lemaradt az Egyesült Államok és a volt uniós tagállam Nagy-Britannia mögött a lakosság immunizálásában, ami miatt rengeteg bírálat érte a tagállamok nevében a szerződéseket megkötő Európai Bizottságot. Nem csupán az AstraZeneca, de januárban az amerikai Pfizer is tudatta, hogy csökkenti az Európába küldendő vakcinaszállítmányok mennyiségét. Magyarország a keleti oltóanyagok – az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm – beszerzése révén került az uniós átoltottsági rangsor élére.
A Reutersnek név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselők arra vezetik vissza a mostani késlekedést, hogy az Egyesült Államok – ahonnan az AstraZeneca uniós ellátmánya részben származik –, a közeljövőben nem tudja leszállítani az ígért vakcinamennyiséget. A The New York Times tegnapi cikke magyarázatot adhat minderre. Az amerikai napilap szerint ugyanis az AstraZeneca oltóanyagának több tízmillió dózisa áll raktáron amerikai vakcinagyártó üzemekben, ám ahelyett, hogy kiszállítanák a vakcinát már jóváhagyó európai országokba, az Egyesült Államok kivárja az amerikai laboratóriumi vizsgálatok és az engedélyeztetési folyamat végét. A cikk szerint az AstraZeneca felkérte a Biden-kormányzatot, hogy hagyja jóvá a hiányban szenvedő Európai Uniónak történő vakcinaszállítást, de Washington egyelőre megtagadta azt. – Ha többletünk lesz, megosztjuk a világ többi részével. Először az amerikaiakról akarunk gondoskodni – mondta újságíróknak szerdán Joe Biden amerikai elnök, nem a konkrét üggyel, hanem az általános amerikai vakcinapolitikával kapcsolatban.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBrit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni – tette hozzá.
A történelem igazságos oldalán állok, mondta a szélsőbaloldali támadó
„Nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el” – mondta Ilaria Salis, aki bűnszervezetben elkövetett testi sértés miatt áll a bíróság előtt.
Új hírek érkeztek a merénylet áldozatául esett Ficoról
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
A brit hadsereg elvesztette harcászati képességeit
Nagy-Britannia egyáltalán nincs teljesen felkészülve arra, hogy egyedül vívjon meg egy teljes körű háborút – vetette fel egy tábornok, de felkészülnek a nagy háborúra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak a legújabb részletek a halálos hajóbalesetről - videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Vannak még "lőporos hordók" Szlovákián kívül is
Te köztük vagy? Íme a négy leggonoszabb csillagjegy mind közül
A természet lassan visszaveszi Kispest első polgármesterének patkánytanyává lett házát
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
3x3-as kosárlabda: vereséggel is csoportelső lett női csapatunk
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Címoldalról ajánljuk