Nem történt meglepetés az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában. Volodimir Zelenszkij parodista az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a voksok több mint hetven százalékával győzött az előzetes eredmények szerint, míg Petro Porosenko jelenlegi államfőre – 62 százalékos részvétel mellett – a szavazók egynegyede voksolt. A regnáló elnök csupán az ukrán nacionalizmus fellegvárának számító Lemberg megyében tudott győzni, mindenhol másutt veszített, több régióban pedig igen súlyos vereséget szenvedett. Így a magyarok lakta Kárpátalján csupán a választók 16 százaléka támogatta az elnököt, míg Zelenszkij a kárpátaljaiak voksainak nyolcvan százalékát gyűjtötte be. A zömében oroszajkúak lakta keleti és déli megyékben is hasonló volt a helyzet.
A showmanból lett elnök megítélése azonban korántsem olyan egyértelmű, amilyennek esetleg ezekből a számokból kitűnik. A korábbi felmérések és a szakértői vélekedések is azt mutatják, hogy ezt a választást nem annyira Zelenszkij nyerte meg, mint amennyire Porosenko elveszítette. A győztes jelöltre voksolók közel fele a Porosenkóval és úgy általában a mostani irányvonallal szembeni elégedetlenségét fejezte ki. Erre hívta fel a figyelmet gyorsértékelésében Volodimir Volja politikai elemző is.
– Az emberek nemcsak a jelenlegi vezetésből, de úgy általában az ország politikai elitjeiből ábrándultak ki. Ezt mutatja, hogy Porosenkót nem a klasszikus politikai értelemben vett ellenlábasai szorították sarokba, hanem egy humorista, olyasvalaki, akinek semmi köze a politikumhoz, ez pedig már rendszerkritika. Ám éppen ezért lesz pokolian nehéz dolga az új elnöknek – véli a politológus. Hiszen ahhoz, hogy kézzelfogható eredményeket tudjon felmutatni, alapjaiban kell megreformálnia az egész államigazgatási rendszert, ami nem megy egyik napról a másikra. Az is nagy felelősséget ró a nyakába, hogy most a legkülönfélébb társadalmi rétegek sorakoztak fel mellette, s bizony nehéz lesz valamennyi csoport támogatását meghálálni.

Fotó: Reuters
Ukrajna változatlanul szociálisan, nyelvileg, kulturálisan is igen tagolt ország, ezeket az árkokat betemetni, hidakat építeni a keleti és a nyugati mentalitás között elképesztően nehéz vállalkozás. S hogy még nehezebb legyen, arról a bukott államfő is gondoskodni fog. Porosenko a búcsúbeszédében kőkemény ellenzékiséget ígért Zelenszkijnek, úgy fogalmazott: ő többet tett az országért öt év alatt, mint annak előtte 24 éven át a többiek, s ezeket az eredményeket védelmezni fogja, külön is megnevezve a hadsereget, a vallást és az ukrán nyelvet. Jelezte, a politikából nem távozik, sőt már most elkezdi a felkészülést a parlamenti választásokra, ami idén októberben esedékes.