– Sokszor megkérdezik a zenészeket, színészeket vagy írókat, hogyan érzik magukat ma Magyarországon. Sokan csalódottak, kiábrándultak. Önök hogyan érzik magukat?
Kovacsik Tamás (K. T.): – Azt kell mondanom, jelen pillanatban a dolgok olyan irányba mennek, amelyek nekem, nekünk szimpatikusak. Nem mondom, hogy nincsenek problémák, nehézségek, az átlagembert – amilyenek mi magunk is vagyunk – bosszantó politikai párbajok, de az irány, az elért dolgok, hazánk sikere, fejlődése magáért beszél. Én szeretek ma, 2019 Magyarországán élni.
– Az Ismerős Arcok már húsz éve írja és játssza dalait szerte a Kárpát-medencében. Hogyan látja a zenekar eddigi történetét?
K. T.: – Bármerre járunk a Kárpát-medencében, bármely kis faluban adunk koncertet, sorra kapjuk a pozitív visszajelzéseket. Sokszor mondják, hogy megerősítettük őket, segítettünk nekik újra rátalálniuk a magyarságukra. Ez mindannyiunkat büszkeséggel tölt el, ilyenkor úgy érezzük, volt értelme ennek a nem mindig könnyű húsz évnek. És az igazság az, hogy szükségünk is van ezekre a közönségi visszajelzésekre, nagyon sok erőt adnak a munkánkhoz.
– Mit tekint a zenekar legnagyobb sikerének? Éltek meg nehéz időket is együtt? A Gyurcsány-korszakban például szélsőségesnek számítottak.
Nyerges Attila (Ny. A.): – A legnagyobb sikerünk talán az lehet, hogy azok a dolgok, amelyekről már húsz éve éneklünk, húsz éve gondolkodunk, részben megoldódni látszanak. Elég, ha csak a magyar állampolgárság, a visszahonosítás intézményét említem. Nehéz idők mindig voltak és lesznek, de mi hatan egymásba kapaszkodva és a közös célt mindig szem előtt tartva – az útról soha nem letérve – mindig átlendültünk a mélypontokon. A Gyurcsány-éra szélsőségezése pedig már akkor is csak ócska provokáció volt. Természetesen semmiféle reális alapja nem volt ennek a megbélyegzésnek, soha senki nem tudott mondani egyetlen mondatot sem, ami miatt az Ismerős Arcok zenekar szélsőséges lenne. De ennek a korszaknak már vége, és Isten óvjon minket újbóli eljövetelétől.

Fotó: Ismerosarcok.hu
– Az Ismerős Arcok dalszövegei értékekről szólnak – legyen szó barátságról, szerelemről vagy hazafiságról. A kereskedelmi média viszont kifejezetten az értéknélküliséget, olyan zenekarokat reklámoz, amelyek a kulturális relativizmust propagálják. Lehet ezzel a fölénnyel versenyezni?