– A közel kétórás, szünet nélküli előadás nagy részében elméleti kérdések vitája zajlik, ám a darab egyben nagyon erős fizikai erőnlétet igényel. Mi volt önnek kihívás Petronius alakjában?
– Székely János erdélyi író darabja tandráma; azt hiszem, hogy tisztán a szövegre nem lehet hagyatkozni, mert úgy nagyon nehézkes előadás születne. Nem könnyű darab, de annyi humor, ironikus kiszólás és momentum van benne, hogy az író kulcsokat adott nekünk, hogyan is oldjuk fel a drámát. A Caligulát egy méltatlanul ritkán előadott darabnak tartom, és egyben a legzseniálisabbnak, amit az elmúlt ötven évben írtak. Ez egy nagyon komoly istenkeresés, a hatalom mibenlétét firtató kérdései mellett.
Fotó: Mirkó István
– Hogyan fogadja a közönség a darabot?
– Látom, hogy vannak, akikhez nem jut el, hiszen nagyon közel vagyunk a nézőkhöz, tapasztaljuk a visszajelzéseiket. A többség mégis szereti, mert szerintem attól is olyan értékes darab, hogy ha hagyjuk magunkat elsodorni általa, akkor rájövünk, hogy igenis mai, érvényes drámát dolgoz fel.
– Amikor a III. Richárdért átvette a díjat, nem szerette, ha a fizikai, már-már akrobatikus mozgását értékelik. Ha nem is oly mértékben, de a Caligula is komoly fizikai erőnlétet igényel.
– Azért nem szeretem, ha a mozgást vagy a fizikai teljesítményt külön méltatják, mert egy színész tárházában ez egyenlő arányban kell hogy legyen a szellemi vagy emocionális jelenléttel. Nem tudom ezt különválasztani, a két szegmenst kell jól adagolni a karakterben.
– Szász Jánossal most dolgozott először.
– Nagyon nagy szabadságot adott nekünk, Székely és a rendező által meghatározott keretek között szabadon kipróbálhattunk sok mindent. Szász megértette velünk: a darab lényegi üzenete az, hogy egy adott rendszerben miként lehet embernek maradni.
– Elégedett a jelenlegi foglalkoztatottságával? Forgat a nyáron?
– A szerepeket nem én osztom, de úgy érzem, jó és elég feladat talál meg mostanában. Forgatásra is készülök a nyáron, egyetemistákkal, egy kisfilm lesz, amelyben pár napot fogok szerepelni.
