„Nem hiányzik nekünk semmi”

Esther iskolába megy. Nagy változás ez egy gyerek életében, hát még akkor, ha ő az első a családban, akinek valaha megadatott ez a lehetőség. Esther Gino Gidót sokan „ismerjük”, láttuk őt megszületni Cseke Eszter és S. Takács András törzsekről forgatott dokumentumfilm-sorozatának egyik epizódjában. 2011-ben a riporterpáros Etiópiában, az Omo völgyében forgatott az erborék körében. Miután filmre vehették azt is, ahogy egy gyermek világra jön, az édesapa bejelentette: az újszülött Eszterről kapja a nevét, és azt a döntést hozta, hogy a kislánynak iskolába kell járnia, erről pedig a messziről érkezett párnak kell majd gondoskodnia.

Cseke Eszter és S. Takács András megtanulta, hogy arra mennek, amerre az élet viszi őket Forrás: On the Spot

Dokumentumfilmesként lehet, hogy azt kellett volna mondanunk, nem avatkozunk bele egy gyerek életébe, de emberileg nem mondhattunk nemet az apa kérésére – mutat rá S. Takács András, amikor felvetem, hogy a résztvevő megfigyelő pozícióból milyen észrevétlenül sodródtak bele egy olyan helyzetbe, amellyel hosszú távra befolyásolják egy ember életét.

– Amikor visszamentünk, arra voltunk kíváncsiak, hogy hét év után a család még számon tartja-e ezt a döntést. Megvártuk, hogy ők szóba hozzák-e. Rég megtanultuk, hogy sokszor mennyire kártékony, amikor jön valaki egy másik civilizációból, és kérdés nélkül nekiáll segíteni. Ezt tilos, mert nem tudhatod, mibe taszítasz ezzel valakit. Nekünk hét éve eszünkbe sem jutott volna az iskoláztatást szorgalmazni, ha a családfő nem közli tényként a döntését – teszi hozzá Cseke Eszter.

Mint mondják, riporterként megtanulták, hogy arra mennek, amerre az élet viszi őket, ha a család időközben meggondolta volna magát, akkor ez a film arról szólna, hogy Esther a többiekkel együtt legelteti az állatokat. De az apa nemcsak hogy számon tartotta ezt a döntést, hanem egy másik gyermekét is iskolába szánja. „Akár tanár is lehet belőlük, vagy adminisztrátor, vagy orvos” – mondja a filmben.

– Esther taníttatása miatt sokat szorongtam, mert úgy volt, hogy egy bentlakásos intézménybe kell mennie sok kilométernyire: gyerekként a családja, a barátai és az állatok mellől elvinni őt, ebbe belegondolni is rossz volt – jegyzi meg a kislány névadója.

Azóta viszont már lett a közelben iskola – egy döngölt falú építmény, amelyet egy svéd civilszervezet húzott fel, csak erbore gyerekek tanulnak ott, tehát nem jár drasztikus kiszakadással a tanulás.

Etiópiában több mint nyolcvan nyelvet beszélnek és közel kétszáz dialektust, a hivatalos nyelv az amhara – ezt fogja Esther is tanulni az iskolában, meg írni, olvasni, számolni. Az még a jövő kérdése, hogy nyolc osztály után akarja-e folytatni az iskolát messzebb, egy másik intézményben.

A film végén az apa megígéri, hogy a riporterektől kapott pénzen már másnap megvásárolja az iskolába induláshoz szükséges dolgokat: Esther holnap – éltében először – cipőt húz, nadrágot és pólót vesz.

Ez a legnyugtalanítóbb film az On the Spot eddigi munkái közül. Pedig itt is adott, amivel az elmúlt tíz évben a képernyő elé ültettek: egy rendkívül gazdag téma érzékenyen komponált, okos filmben bemutatva. Ugyanis egy kislány életén keresztül annyira sokrétűen szól mindez egy törzs életéről – az emberiség bölcsőjének tartják az Omo völgyét –, egy női sorsról, az oktatás jelentőségéről, az élet számtalan vetületéről, mégis időnként megtorpan az ember, mintha valamilyen veszélyes terepre tévedt volna. Eddig evidenciaként állítottam, hogy minden gyereknek tanulnia kell, és lehetőséget kell teremteni, hogy mindenki járhasson iskolába.

Azért bizonytalanodtam el, mert szembesültem azzal, hogy az erborék enélkül is mennyivel többet tudnak a sokdiplomás küszködőknél: birtokolják a megbékélés képességét, nem harcolnak saját magukkal és a sorsukkal, ismernek egy rendet, amely évezredek óta érvényes tud lenni, és otthon vannak a világban. Ezért zavarba ejtő végignézni, hogy Esther iskolába megy. Mert egyikünk sem tudhatja biztosan, hogy ez segíteni fogja-e őt abban, hogy bölcs emberré váljon, vagy elidegeníti ettől a világtól.

Nagy sikerű sorozatok

Harmadéves egyetemistaként Cseke Eszter és S. Takács András a Gázai övezetbe utaztak, hogy vizsgafilmet forgassanak. Ez lett az On the Spot próbaadása, amelyre öt magyar televízió mondott nemet, mire a Spektrum TV megrendelte az első teljes évadot. Alig négy hónappal a tíz évvel ezelőtti premier után már a BBC élőben kérdezte őket munkamódszerükről, miután olyan exkluzív interjúkat csempésztek ki az akkor szigorúan elzárt burmai diktatúrából, amely bejárta az egész világot. Azóta több nagy sikerű sorozattal lepték meg a nézőiket – harcosokról, diktátorok gyermekeiről, a születésről, az ellenség gyermekeiről és az okos világ kihívásairól is forgattak. Filmjeikkel számtalan hazai és nemzetközi díjat érdemeltek ki a Prima Primissimától a Pulitzer-emlékdíjig. Az elmúlt tíz évben több mint 75 filmet forgattak Iránban, Afganisztánban, az Északi-sarkkörön, tudósították a CNN-t, a BBC-t és az Al Dzsazírát is. Forgattak Ferenc pápával és a dalai lámával is, máskor pedig eldugott törzseket kutattak fel Amazóniától Pápuáig vagy hírhedt gettók gengsztereivel filmeztek Dél-Afrikában. Negyedik éve, hogy a kisfiuk is velük utazik, aki már több mint 35 országban járt. Erről és a különböző kultúrák gyermeknevelési szokásairól szól az On the Spot websorozata, a One World Family. Az On the Spot riporterei jelenleg egy nagyszabású egészestés dokumentumfilmen dolgoznak, mely egy Auschwitzban született nő és családja történetén keresztül a traumafeldolgozásról szól. Még nincs kész a film, de már több mint huszonöt országra megvették a jogokat.