„Nem hiányzik nekünk semmi”

Esther iskolába megy. Nagy változás ez egy gyerek életében, hát még akkor, ha ő az első a családban, akinek valaha megadatott ez a lehetőség. Esther Gino Gidót sokan „ismerjük”, láttuk őt megszületni Cseke Eszter és S. Takács András törzsekről forgatott dokumentumfilm-sorozatának egyik epizódjában. 2011-ben a riporterpáros Etiópiában, az Omo völgyében forgatott az erborék körében. Miután filmre vehették azt is, ahogy egy gyermek világra jön, az édesapa bejelentette: az újszülött Eszterről kapja a nevét, és azt a döntést hozta, hogy a kislánynak iskolába kell járnia, erről pedig a messziről érkezett párnak kell majd gondoskodnia.

Cseke Eszter és S. Takács András megtanulta, hogy arra mennek, amerre az élet viszi őket Forrás: On the Spot

Esther születésének története mind az On the Spot riportereinek, mind a nézőiknek egy igen kedves epizód a páros több nagy sikerű dokumentumfilmje között, és most, amikor annak is örülhetünk, hogy immár tíz éve járják a világot és osztják meg velünk az ott látott történeteket, azt is megtudhatjuk, hogyan él Esther, ugyanis visszatértek az erbore törzshöz. Az On the Spot indulásának tizedik évfordulójára készült el az Esther, a törzs leánya című dokumentumfilm, ma mutatják be a budapesti Akvárium Klubban, éjféltől elérhető lesz a Telekom Videotékában, november első hétvégéjén pedig a Spektrum és a Spektrum Home tűzi műsorra.

A film az idő múlására is reflektál, a 2011-ben felvett beszélgetések részletei keverednek a mostani találkozás örömével. Különleges élmény látni egy másik, törzsbéli nő sorsát is, Gido, a fiatal lány időközben férjhez ment, két gyermek édesanyja lett – egy egész nép bölcsessége sugárzik belőle, és még a képernyőn keresztül is érezhető, hogy nagyon erős lelkű nő. Miközben róla beszélgetünk, Cseke Eszter meg is jegyzi, hogy neki Gido az egyik példaképe.

Cseke Eszter és S. Takács András megtanulta, hogy arra mennek, amerre az élet viszi őket
Fotó: On the Spot

Innen nézve nagyon küzdelmes az erbore nők élete: házasság után körülmetélik őket, otthon, a kunyhójukban szülnek, nemcsak a gyerekekről gondoskodnak, hanem ők gondozzák az állatokat is, dolgoznak a földeken, két kő között dörzsölve őrlik meg a gabonát, ők hordják haza műanyag kondérokban a folyó vörösre színeződött vizét és a fát – azt a faanyagot is, amelyből a család otthona épült. „Ez egy jó élet, nem hiányzik nekünk semmi” – mosolyog Gido, mi meg talán el is szégyelljük magunkat, ha eszünkbe jut, hogy a jóval kényelmesebb és biztonságosabb életünkben hányszor mondtunk vagy hallottunk hasonlót.

Talán ilyen sors várhat Esther Gino Gidóra is, de meglehet, hogy a gondviselés, amely a születéséhez odavezette a riportereket és az édesapja döntése az iskoláztatásáról egy teljesen más utat jelölt ki neki.

– A család tizenegy gyereke közül négy meghalt, az erboréknál nagyon magas a gyermekhalandóság. Mi is aggódtunk Estherért, aztán hároméves múlt, amikor végre jött róla hír: Boldog és kövér, egy tehénbőrön fekszik – mondta az ott élő tolmácsunk. De amikor most nekivágtunk az útnak, azt sem tudhattuk biztosan, hogy életben van.

Dokumentumfilmesként lehet, hogy azt kellett volna mondanunk, nem avatkozunk bele egy gyerek életébe, de emberileg nem mondhattunk nemet az apa kérésére – mutat rá S. Takács András, amikor felvetem, hogy a résztvevő megfigyelő pozícióból milyen észrevétlenül sodródtak bele egy olyan helyzetbe, amellyel hosszú távra befolyásolják egy ember életét.

– Amikor visszamentünk, arra voltunk kíváncsiak, hogy hét év után a család még számon tartja-e ezt a döntést. Megvártuk, hogy ők szóba hozzák-e. Rég megtanultuk, hogy sokszor mennyire kártékony, amikor jön valaki egy másik civilizációból, és kérdés nélkül nekiáll segíteni. Ezt tilos, mert nem tudhatod, mibe taszítasz ezzel valakit. Nekünk hét éve eszünkbe sem jutott volna az iskoláztatást szorgalmazni, ha a családfő nem közli tényként a döntését – teszi hozzá Cseke Eszter.

Mint mondják, riporterként megtanulták, hogy arra mennek, amerre az élet viszi őket, ha a család időközben meggondolta volna magát, akkor ez a film arról szólna, hogy Esther a többiekkel együtt legelteti az állatokat. De az apa nemcsak hogy számon tartotta ezt a döntést, hanem egy másik gyermekét is iskolába szánja. „Akár tanár is lehet belőlük, vagy adminisztrátor, vagy orvos” – mondja a filmben.

– Esther taníttatása miatt sokat szorongtam, mert úgy volt, hogy egy bentlakásos intézménybe kell mennie sok kilométernyire: gyerekként a családja, a barátai és az állatok mellől elvinni őt, ebbe belegondolni is rossz volt – jegyzi meg a kislány névadója.

Azóta viszont már lett a közelben iskola – egy döngölt falú építmény, amelyet egy svéd civilszervezet húzott fel, csak erbore gyerekek tanulnak ott, tehát nem jár drasztikus kiszakadással a tanulás.

Etiópiában több mint nyolcvan nyelvet beszélnek és közel kétszáz dialektust, a hivatalos nyelv az amhara – ezt fogja Esther is tanulni az iskolában, meg írni, olvasni, számolni. Az még a jövő kérdése, hogy nyolc osztály után akarja-e folytatni az iskolát messzebb, egy másik intézményben.

A film végén az apa megígéri, hogy a riporterektől kapott pénzen már másnap megvásárolja az iskolába induláshoz szükséges dolgokat: Esther holnap – éltében először – cipőt húz, nadrágot és pólót vesz.

Ez a legnyugtalanítóbb film az On the Spot eddigi munkái közül. Pedig itt is adott, amivel az elmúlt tíz évben a képernyő elé ültettek: egy rendkívül gazdag téma érzékenyen komponált, okos filmben bemutatva. Ugyanis egy kislány életén keresztül annyira sokrétűen szól mindez egy törzs életéről – az emberiség bölcsőjének tartják az Omo völgyét –, egy női sorsról, az oktatás jelentőségéről, az élet számtalan vetületéről, mégis időnként megtorpan az ember, mintha valamilyen veszélyes terepre tévedt volna. Eddig evidenciaként állítottam, hogy minden gyereknek tanulnia kell, és lehetőséget kell teremteni, hogy mindenki járhasson iskolába.

Azért bizonytalanodtam el, mert szembesültem azzal, hogy az erborék enélkül is mennyivel többet tudnak a sokdiplomás küszködőknél: birtokolják a megbékélés képességét, nem harcolnak saját magukkal és a sorsukkal, ismernek egy rendet, amely évezredek óta érvényes tud lenni, és otthon vannak a világban. Ezért zavarba ejtő végignézni, hogy Esther iskolába megy. Mert egyikünk sem tudhatja biztosan, hogy ez segíteni fogja-e őt abban, hogy bölcs emberré váljon, vagy elidegeníti ettől a világtól.

Nagy sikerű sorozatok

Harmadéves egyetemistaként Cseke Eszter és S. Takács András a Gázai övezetbe utaztak, hogy vizsgafilmet forgassanak. Ez lett az On the Spot próbaadása, amelyre öt magyar televízió mondott nemet, mire a Spektrum TV megrendelte az első teljes évadot. Alig négy hónappal a tíz évvel ezelőtti premier után már a BBC élőben kérdezte őket munkamódszerükről, miután olyan exkluzív interjúkat csempésztek ki az akkor szigorúan elzárt burmai diktatúrából, amely bejárta az egész világot. Azóta több nagy sikerű sorozattal lepték meg a nézőiket – harcosokról, diktátorok gyermekeiről, a születésről, az ellenség gyermekeiről és az okos világ kihívásairól is forgattak. Filmjeikkel számtalan hazai és nemzetközi díjat érdemeltek ki a Prima Primissimától a Pulitzer-emlékdíjig. Az elmúlt tíz évben több mint 75 filmet forgattak Iránban, Afganisztánban, az Északi-sarkkörön, tudósították a CNN-t, a BBC-t és az Al Dzsazírát is. Forgattak Ferenc pápával és a dalai lámával is, máskor pedig eldugott törzseket kutattak fel Amazóniától Pápuáig vagy hírhedt gettók gengsztereivel filmeztek Dél-Afrikában. Negyedik éve, hogy a kisfiuk is velük utazik, aki már több mint 35 országban járt. Erről és a különböző kultúrák gyermeknevelési szokásairól szól az On the Spot websorozata, a One World Family. Az On the Spot riporterei jelenleg egy nagyszabású egészestés dokumentumfilmen dolgoznak, mely egy Auschwitzban született nő és családja történetén keresztül a traumafeldolgozásról szól. Még nincs kész a film, de már több mint huszonöt országra megvették a jogokat.