Példát vehetnénk a norvégokról, akik nemzeti hőseikről szívesen készítenek filmeket, amelyet aztán temérdek norvég néz meg a moziban. Sőt, sokszor még az is előfordul, hogy a film a nemzetközi forgalmazásban is sikert arat, bár kétségtelen, hogy nem ez a fő cél. Ebben a nemzeti munkában élen jár Espen Sandberg, akinek elkészült és már a hazai mozikban is látható a norvég trilógiájának befejező darabja, az Amundsen. Először Max Manusról, a háborús ellenállóról készített egy izgalmas filmet, aztán Thor Heyerdahl következett, aki egy nyolcezer kilométeres út során átszelte a Csendes-óceánt a Kon-Tiki tutajjal, hogy bebizonyítsa, a polinéz szigetvilág őslakói Dél-Amerikából származnak.
Legutóbb pedig Roald Amundsen került a norvég filmrendező figyelmének a középpontjába. Nem volt könnyű dolga, mert Amundsent nemzeti hősként ünneplik a norvégok, a nézők tehát valamiféle hősi eposzt vártak Sandbergtől, jegyezzük meg, teljes joggal. Ehhez képest a filmrendező elveszett az életrajz kicsit sem érdekes és sokszor vitatott részleteinek tömegében, megpróbált korrajzot is felskiccelni, amely aztán végképp unalomba torkollt. A hősi eposz tehát nem született meg. Ennek valószínűleg a fő oka az, hogy Amundsen sarkkutatása a film egészét nézve háttérbe szorult, lelkizésből viszont túl sok jutott a nézőnek.
A film történelmi háttere, hogy a huszadik század első évtizedében a kutatók férfias versenybe kezdtek azért, hogy megtalálják a Föld legzordabb régióiban a legészakibb és a legdélibb pontot és az oda vezető utat. A Déli-sarkot 1911 decemberében a norvég felfedező és sarkkutató, Roald Amundsen a világon elsőként érte el. A filmkészítők részéről viszont óriási hiba volt, hogy elnagyolták, meg sem próbálták izgalmas filmes eszközökkel bemutatni az amúgy igencsak mozivászonra kívánkozó vetélkedést, amelyet Amundsen folytatott Robert Falcon Scott-tal a Déli-sark eléréséért.
Az objektivitás miatt meg kell említeni, hogy a filmnek van erénye is, mert jól bemutatja, a történelem során mindig is mennyire nehéz volt annak a dolga, aki szembe mert szállni a korszellemmel, a technika vívmányaival. Történetünknél maradva, Amundsen nem kevés alkalommal gúny tárgyává vált azért, mert nem volt hajlandó motoros szánt használni a kutatásai során. Ő a kutyaszánra esküdött. Ma már tudjuk, hogy természetesen neki volt igaza, az, hogy kutyákkal dolgozott, több szempontból is a túlélést és az expedíció sikerét eredményezte.
