Szinte lehetetlen egyetlen hangot, vonulatot, arculatát kiemelni ennek a súlyos kötetnek: tulajdonképpen az életen fordul körbe a szerző távcsöve, az egész életen, univerzálissá növelve a helyhez és emberhez, no meg az egyéni léthelyzetekhez kötött tapasztalatot.
Idézni sem lehet belőle olyat, ami az egész kötetet lefedné, de mégis megpróbálom a szarkasztikus hang megmutatása céljából. A Dollár, márka, forint című vers az ügyeskedőket, valutaüzéreket mutatja be fénykorukban – aztán idősebbé válva:
„A mozgalmas ifjúkor után tevékeny / öregkor következik. Belőlük lesznek / a legelszántabb egyháztanácsosok. / Könnyes szemmel énekelnek / éjfélkor a rokoni esküvőkön. Betéve fújják / majd a Szózat első hét sorát és Petőfi műdallá / vált költeményeit. Legnagyobb költőjük ő. / A lángoszlop. A legkitartóbb tagok a Szervezetben / és a helyi tanácsban. Zokognak, amikor az Az én / jó apámnál nincs jobb a világon című dalt küldi / szerető stb. nekik a rádióban, vagy amikor a helyi / újság kimerítő interjút közöl velük x-edik / születésnapjukon. // És akkor elmondják majd, hogy milyen is volt… / hogy nem volt az fenékig… Mert az elnyomás… / És mert kisebbségben… És hogy ők csakis az… / És remélik, hogy ha nekik nem is, de legalább / gyermekeik, legalább nekik…”
Fekete Vince: Vargaváros. Magvető Kiadó, Budapest, 2019.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!